Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 2. kötet (1867)

— 201 — noha itt is oly jól áll: „mint ököl a szemre," — mint a német sógor mondja. Hadügyminiszteriumi sok kötelességem közt első kötelességem lett volna tudniillik alaposságot tanúsítani a nyereséget és veszteséget feltüntető számokban, s az eseményeket végbeviteletök szerint följegyezni és kijelölni. E számok rosz emlékező tehetségemből csakhamar elvesztek, de vezénylőink jelentéseiből nem vesztek el, kik szintén eltanulták azt, hogy az ellenség iszonyú vesztesége mellett saját részökről az „egy" köteles halotton kivül csak néhány sebesültet emlegessenek. Ezeket én nem utánozhattam, azért is a jövendő leirásokra utalok, melyek szerzőiből talán válik majd egy Thiers, ki mindent hazafihoz illőleg szépitve fog a világnak bemutatni. Jövő Thiersekről, azaz paszomántozó és sujtásozó történészekről levén szó, illik, hogy feledékenységemet e tekintetben is helyre hozzam, s igy elmondom, hogy azon célból, mikép a magyar hőstettek utódainknak hiven adassanak át, s hogy ezekből oly kedves hagyományok keletkezzenek, mint a milyen a valódilag költői „Aranytrombita", melyekből aztán a késő magyar világ láthassa, hogy mily derék fickók voltunk s hogy tisztelettel boruljon le előttünk s minket mintául — nem választván, hibánkon okuljon: — mondom, ezen célból minden hadtesthez hivatalból Tacitusok küldettek Ezzel térjünk vissza a dologhoz. Az ellenségre nézve szererencsétlen isaszegi ütközet, melyben a magyar sereg az ellenség generalissimusát összes hadával együtt a legnehezebb körülmények közt győzte le, — első nagy ütközet (Schlacht) volt, mert a többiek csak csaták (Gefecht) valának. E győzelem a sel) Ily historiographok voltak többek közt Petőfi, a mócok által elvesztett Vasvári (Fehér,) Pál és Lisznyai Damó Kálmán.