Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 1. kötet (1867)

— 80 (az egyetlen zöld hely) fogadta a sokféle szép, nem szép, — politikus, nem politikus, — fürkésző, nem fürkésző, — kíváncsi, egészség és emésztés kedveért járó - kelo vendégeket, hol, vagyis inkább mindenhol, a sok politika összekergette, cibálta, csipkedte, szúrta, ütötte, verte az embert, ugy hogy füle megtelve a sok haszontalansággal, még a magán-szobában is zúgott. Már pedig ezen politizálás a világon a legszimplistikusabb volt (mint ezt Fourier Károly nevezte). Nem volt egyéb a magyar faj nagyságáról való ábrándnál, dacára azon gyér nagysági magvaknak, melyeket itt-ott elvetve találhatott az ember. Mindenki oly szabadsági bálványt imádott, milyent gyenge agyveleje képzelt, minden kölcsönös kimélet, szeretet vagy segélynyújtási kivánság nélkül; olyast, mely fajának suprematiát adva, a többit önkényt hódoltatná. Mely továbbá az európai szokásnak, a diplomatiától megalapított véleménynek, a szomszédnépek gondolkozásának, hitének dacára, mindenki előtt a magyart megváltójaként tüntetné fel, hogy ezen bálvány irányában egész Európa némi csodálattal vegyes tisztelettel viseltessék. — És mivel ez a sok hírlap s egyesület által naponkint mondatott, hirdettetett s nyilváníttatott: a fiatalság mindennapi imádságává lón, benne credo-ját tisztelvén. Jaj annak, ki ellene mert szólni, beszélni: — az vagy reactionárius vagy pecsovics, vagy tudatlan volt. Ehhez járultak az ingerlékenyebb idegekkel ellátott és izgóbb érzékekben bővelkedő ultra-liberális szép asszonyok, kik ömledezéseikkel oly önhitté és önmagát tulbecsló'vé tevék az egész magyar világot, hogy az fegytelenné és korlátozhatatlanná lón. — Röviden: sok fellengzés, sok szép szó, sok érzelem volt a magyarban, de a nemzeti nagyságnak csirája kevés; következőleg, ha magát fékezni nem birta: jövó'je semmi vagy igen kétes. Én e véleményemet többször bátorkodtam kimondani, s ezért, noha magánszemélyem irányában