Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 1. kötet (1867)

— 3 — változtak; — ellenem pedig az egész világ kikelt, azonban nem annyira személyem, mint ügyünk ellen. E hóban, a melyben vártam: lesz-e valami miniszterségemből vagy nem? mennyi ellenzést, rágalmat, szemrehányást kellé szenvednem, tudja az, kinek azon személyekkel volt dolga, a kik mitsem értenek a dologhoz, s kiknek ösztönük mégis azt sugalja, hogy ha az alkotmányos ügy győz, a privilegiált kasztoknak veszniök kell. April vége felé irtam a bécsi hadügyminiszternek, hogy mit gondolok; irtam Batthyányinak, hogy mit érzek magamban. Alig küldtem el leveleimet, — ime jő egy futárja, és evvel tudattam, miért nem jövök, és hogy ő felségétől határozott parancsot miért várok. Kossuth, mint látható bajtársunk, de mint láthatatlan miniszteriális főnök, néhány pontot izent, amire feleljek; — megfeleltem: „Az államadósság egy részének át nem vállalása bennünket törvényen kivül tehetvén, veszélyünket okozhatja, és még az orosz invasiót is maga után vonhatja," mi később, fájdalom! nagyban valósult, s mi el is vesztett minket. A közbenjárásom nélkül történt miniszteri besorolásnál nem is kérdeztek meg, vájjon a Batthyányi-Kossuth eszméhez beszegődöm-e? Én vonakodtam, bevallottam képtelenségemet, és mégis meghivtak; a király megerősített. — Átadtam tehát ezredi vezényletemet, és elindultam miniszternek. Sok illusiót nem faragtam; keveset reméltem, sokat nem vártam; — bonyolódottnak ismertem helyzetemet, és mégis mentem, bár a magam részéről nem a legjobb kedvvel, valamint azokéról sem, kiknek miniszterségem vagyis inkább a magyar hadügyminiszterség nem tetszett. Ez volt az olaszországi sereg, mely azonban mégis elmondta: „Ha már tűrni kell, még jó, hogy legalább ez lett." 1*