Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 1. kötet (1867)

— 47 — fogadó egyén most oly engedékenynyé Ion, hogy ha némelykor ki is mondta gondolatát, azt mégsem vitatta soha; ennélfogva praktikusabb eszméi nem fogadtattak el, s igy az első, ki a haladási fáklyát meggyújtotta, mely mások fáklyáit elhomályosította, — most szerencsétlenségünkre ez utóbbiak világitása után lépdegélt, enyelegve mondván: „Mitgefangen, mitgehangen!" Herceg Eszterházy azt tette, mire Pestről utasitást nyert, s azt becsületesen végezte is; s midőn gondolta, hogy a határon túllépnek, — lemondott. — — — — Most már csak az utolsó, de azért még sem az utolsó, sőt inkább az első marad hátra, t. i. Kossúth. Ez pedig heves, merész politikus; ingerlékeny, ambitiosus jellemű, ismerte a nemzetet, ismerte annak hibáit. Tudta, hogy ily izgatott, ily ingerlékeny, ily forradalmias (bár mi átalakulásinak szerettük nevezni) viszonyok közt, nála nélkül, ki az úgynevezett szabadság, függetlenség kivivásában vezérszerepet játszott: vagy nem, vagy csak addig lehet minisztériumot alakitani, a meddig azt meg nem tagadná. Es mivel ezt tudta, és collegái érezték, bár mindig kisebbségben volt, mégis az ő eszméi győztek. Alig volt két tanácskozás közül egy, hol lemondással ne fenyegetőzött volna. A többi miniszter, nem akarván az országgyűlés előtt lemondani — holott állását kiki gyűlölte, — engedett. Gondolták és remélték, hogy a fellengős ember némely inpraktikus kivánalmaiban s a pénzügyben maga magát fogja megbuktatni, vagy pedig a bölcs országgyűlés fogja kelletén felüli sebes és veszélyes mozgását roszalni. — Hanem e számitás hibás volt, a mint azt a következmény is megmutatta.