Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 1. kötet (1867)

— 323 — Hanem az Úristen máskép határozta; eleintén a magyarok istene kedvelt nemzetétől ugyan meg nem tagadta támaszát, de később elhagyta. Az országban mindenütt tartós jó nyári idő volt a háborúskodásra, és kevés változattal az ősz is; azonban szerencsétlenségünkre a tél is ilyen lett és ez használhatókká tevé az utakat. A Duna, Tisza s a többi folyók tél kezdetekor úgyis vagy apadóban vannak, vagy csekélyek szokván lenni, a nagyobb fagy könnyen vert hidakat rajtuk s igy a beütést, (reménységem és óhajtásom ellen) decemberben, mint láttuk, Kassa felől s később Bécs felől is megengedte. A kétfelől berohanás ezen kivül a rendszerezés, a szervezés s a fegy kivitelének gátat vetett, pedig mind a háromra, de legfőkép az utolsóra igenis nagy szükség volt. — Véget vetett továbbá a tisztek kissé megválogatásának, mire szintén nagy szükség volt, mivel a folytonos seregszaporitás miatt azokat nem igen lehetett valami haditudománybeli elővizsgálat alá vétetni, sem a katonaságot rendes hadosztályokra felosztani, röviden: nem lehetett katonai alkotmányos szellem szerinti átalános organisátiót előidézni, és igy a mit előbb rendezni kellett volna, az már hadakozni köteleztetett. Bár meg volt egy fő kellék, mi nélkül az erőnek nincsen értéke, t. i. azon eszme, mely a haza megszabadítását és törvényes szabadságainak kivivását tűzte ki vezéreszméül; de mivel eleintén csak szép szavakban kürtöltetett, de tettbe nem mehetett, — a legjobb akarat mellett sem lehete elkerülni első balsorsunkat, majd mindenhol történt megveretésünket, dacára annak, hogy e sorok iróján kivül, (ki vezéri ügyességet magának nem igénylett,) a többiek magukat igenis nagy vezetőknek hitték és tartották. 21*