Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 1. kötet (1867)

— 309 — igazságos ítélet dacára sem akará elhinni az ellenkezőt. Nem hitte, bár 1849-ben, februárhóban a haza a hadügyminiszter becsületes és igazságos eljárását már kellőleg tudta méltatni és becsben tartotta. Ezáltal a különben jó reményekkel biztató férfi — és pedig mint láttuk, ártatlanul— jövőjét veszté, holott Dembinszky altábornagy személye mellett, második hadjáratában tanúbizonyságot tett bátorsága, katonai tudománya és a hadban használhatóságáról, kitől különösen Fényszaru, Tura és Szeged melletti bátorságaért érdemjellel és alezredessé való előléptetéssel különbözttetett meg, megmaradván mellette a szomorújáték 5-dik felvonásáig. — Az utolsó jeleneteknél pedig, Dembinszky elvégezvén szerepét, Katona Bemnél maradt, mig csak a kárpit le nem gördült. Az utójátékot Törökországban, más társaságban folytattatta, sorsát egy hason szerencsétlen vezérrel önkénytesen osztván meg. J) Ezen csapás hírére Pest boszankodott, de meg nem rettent; más seregek gyűjtése s azok jobb szervezése rendeltetett el, s eleinte a honvédelmi bizottmány vagy annak feje, különös protectio mellett a fiatal, hazafiérzésü s ezt a harctéren bebizonyítani igérő gróf Károlyi Ede által akará végbevitetni, kinek hadi értelme nemzetőri őrnagyságban s némelykori nyargoncságban termett, de a kinek sokat és pergőleg forgó nyelve épen a körülményekhez illett s kitől a haza már azért is többet várhatott, mivel a derék, szabadelvű, a haza javát, nagyságát szivén hordozó, hazafiúi hő érzelmét egy magyar lovas-ezrednek saját költségén felállításával tanúsító gr. Károlyi Istvánnak fia volt, ki azonfelül hazaszeretete hü érzelmeit, l) T. i. ezen „Emlékiratok" szerzőjével.