Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 1. kötet (1867)

— 303 — Ezen — — — levéllel el lévén látva, midőn a nép tűzhelyeihez visszatért, erőszakos föllépéseit s a más birtokának elfoglalását megkezdé. — Midőn ezek gátlására a megyei hatóságok a katonai hadi parancsnokságokhoz folyamodtak, (mert a kolozsvári magyar kormány önmagával is tehetetlen levén, orvoslást nem nyújthatott,) — a szebeni főhadi kormánynál alkalmatlanságot tapasztaltak, Urbánnál pedig — — — nem hogy támaszra nem, de még jó szóra is alig találtak. — — — — A népség — — — — — osztályoztatott, taníttatott, — — — csoportokká alakittatott, lőporral s golyókkal elláttatott, a magyar hatóságok ellen uszittatott, és a rablások, gyilkolások, pörzsölések, gyújtogatások s rombolások a legborzasztóbb, legvadabb s a legvérengzőbb alakban meg is kezdettek, mert Schiller szerint: „Der schrecklichste der Schrecken ist der Mensch in seinem Wahn." — Nemcsak pusztitották a magyarokat és birtokaikat, hanem a legtöbb helyen úgy kiirtották, hogy azokat a jövő idő is alig leend képes helyreállítani. így történtek, — hogy egyebeket ne emlitsek — a zalatnai, abrudbányai, deésaknai, kolosi, nagy-enyedi, marosujvári és felvinci gyilkolások, pusztítások, leégetések, megrohanások, fosztogatások, stb. Hasonló szándékkal történtek merényletek Kővár vidékén, Belső- s KözépSzolnok- és Doboka-megyékben, igy a Nagy-, Felső és Kapnyikbánya-városok, Strimbul (vashámor,) a sugatagi és bódfalvi sóbányák elfoglalására tett, de nem eléggé sikerült célzatok, melynek bővebb, részletesebb, következőleg kimeritőbb leírását egy ott született, élt s a csapásokat érzett és sinlett belföldire bizom, az ottani barbárságnak itt csak egy kis példáját hozván fel. Ha csupán a nagyenyedi könyvtár, — mely magyarhoni és erdélyi kéziratokból, régiségekből és más ritka történeti emlékekből állott s büszkeség tárgyát képezé, — ha