Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 1. kötet (1867)

— 298 — Októberben már másként fujt a szél, mert a bécsi hadügyminiszter által ellenzésre hivatván fel az erdélyi hadparancsnokság, kezdetben titkosan, később nyilvánosan és egyenesen a magyar ügy ellen dolgozott, s igy látjuk, hogy ezen részről miként segittetett elő törekvéseiben a főkormánybiztos. Most már lássuk: a polgárok részéről mily támaszt találhatott? A főbb és alsóbb hivatalnokok közül többen részint meghaltak, részint Bécsbe szaladtak; mások Szebenbe futottak, a más irányt vett főhadi kormányzóhoz, Pucímerhez szegődvén; a megyékben pedig többnyire új kormánybiztosok s ön-szentlelkök sugalatától vezettettek voltak, kiknek tetteiről alig lehet azt mondani, mit az evangélistákról: „hogy mivel azok nem egyeznek meg egymással, — jele, hogy nem beszéltek össze, s mégis egy szent ihlettől hatvák át." Lássuk már most, mégis miket találhatott Vay Miklós Erdélyben, ha azokat felhasználni tudta, birta, vagy akarta volna. Erdély társas viszonyai három nemességi fajjal (melyeket mi magyarok, — bocskoros nemes-embereinket is belészámitva, — arisztokratiának szeretünk hivni) kedveskedtek a világnak. Ha nem hibázom, az első a tősgyökeres főbb birtokosokból állott, kik hazafiúi érzésüknél fogva áldozatokra készek lettek volna, ha az új reform csaknem legtöbbjüktől meg nem fosztja őket, vagy ha bizonyosabb és gyorsabb reményt kaptak volna kárpótoltatásuk és igy adósságaik lefizethetésére. A második osztály birtokos ugyan, de kevés vagyona miatt hivatal hajhászó volt. A harmadik csupa hivatalnokokból állott, kiknek gazdasági viszonyai a magyarhonitól eltérők levén, kevés allodiaturát birtak s az új törvények által (mivel Erdélyben majdnem úgy, miként Oroszországban, gazdagságukat jobbágyaik szerint számitották,) ezek vagyonúkban megrö-