Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 1. kötet (1867)

— 288 — Talán más értelmek, kik nem voltak akkorában annyira elfoglalva mint ez ivek irója, a történteket bővebben leirandhatják, mivel több, a hivatalokon kiviili nyilvános és magán-körökben, az utcákon, járdákon s mulató helyeken megfordulhattak, — következőleg többet hallhattak és jegyezhettek föl. Oly szerencsés elbeszélőt kivánok, a milyen Sárossy Gyula volt az „Arany-trombitában." Valami különös eszembe sem jut; a külmegyékről és határokról érkező hióbpósták az izgatott kedélyeket még jobban kezdették lehűteni, legfőkép pedig Buda-Pestet, melyet a bizonyos háború bekövetkezésére erélyesen folytatott készülődésében hagyván, — a honban történtekre megyek át, és vissza december 15-éig, hol a tárgyat elejtettem. Dél-nyugat felől az „uti possidetis" igen kevés kivétellel megtartatott, mivel a kölcsönös beütések s visszatorlások semmi változást sem idéztek elő. — A déli ellenség részéről, — hol Szuplikác, az ujonan kinevezett slavóniai vajda működött, — sokkal nagyobb erélylyel vezettettek a dolgok; s a mieink ezek ellenében szintén gyűjtöttek erőt, s ennek igénybe vétele Windischgrátz motu proprio-jától függött. Slavóniában, hol befolyásunk zérushoz hasonlított, a katonák teendőik felett tanácskoztak, csakhogy azok nem igen hajlottak felénk. Északon s a Kárpátok felől Hurbán pap-ezredes uram keresztes hadával ingerié, biztatá és izgatá a tótságot. S igy csak a napkeleti, vagyis az Erdély felőli rész maradt fenn, hol azonban fontos, sajnos és fájdalmas események mutatták, hogy a szélrózsa egyetlen sugarának irányában sincsen hely, a hol a magyar nyugodtan maradhatott volna.