Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 1. kötet (1867)

— 207 — mindig hátrálást sokalván és valamit merényiem időszerűnek tartván, az ütközet elfogadására mondatott ki a határozat. Szeptember 29-díkén Jellasics megtámadta a magyar sereget, és bár a rendes és disciplinált erő az ellenség részén volt, — mégis Mack, ausztriai főtűzérből lett tüzéri kapitány jól célzott lövései s a magyar rendes gyalogság rendületlen, egy helyen megállása meghiúsította mindannyi ostromra vezetését az ellenfél gyalogságának, mely elölről beszéddel, hátulról kartácscsal buzdittatott; másfelől meg huszárjaink a vasasokat visszaverték. Egy harmadik helyen a tolnai önkénytes zászlóalj ki akarván fenni azon csorbát, melyet júliusban, Bácsmegyében, néhány ellenséges lövés és legény előtti megfutamlással kapott, Perez el Miklós és Sándor őrnagyok által vezettetve, és Ivánka huszár-kapitányból lett ezredes által támogatva, egy határőrző zászlóaljat már-már a tóba kergetett, mire a határőrzők, hogy megmenthessék magukat, fehér kendőkkel intettek és barátságos egyezkedést kértek. Erre az ezredes felhagyván az űzéssel, parlamentirozni kezdett s elég gondatlanul egyedül ment eléjök; ez alatt ők kissé kétes helyzetökből kibonyolódván, elfogták őt, hanem később kiadták. — — — — — Látván Jellasics, hogy ütközete sehol sem sikerül, és hogy a magyar sereg állását megtartotta, s mert sötétedni is kezdett, azért előbbi állásába visszavonult. A magyar sereg is zavarba jött a nem reménylett ütközet