Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 1. kötet (1867)

— 14 — gregati ókban az alispánnál, előkelőbb szolgabirák és táblabiráknál testületileg nem tisztelgett. Azok, kik értették a dolgot és mint jó keresztények nemcsak az angyalnak, de még az ördögnek is gyújtottak gyertyát, azaz a nagyságos asszonyoknál vagy az Eure Gnadeneknél magukat beliizelegni tudták: azoknak az uraknál is elő volt készitve az ut, és igy kedvezőbb állást nyertek. — Hátba még egy-egy magyar volt köztök és a generális gyűlésben magyarul kérte meg a megyét ? — akkor a plebs contribuens többet is adott, mintsem kértek. Egész 1823-ig honunk a tisztekre nézve Eldorádó volt, a katonáknak is jól ment dolguk, noha voltak tartományok, hol még jobban éltek; de mégis kiki örömmel emlékezett vissza ezen időkre. 1823-tól fogva, midőn a királyi commissiók működtek, és ezektől a bátorság fenntartására katonaság is használtatott, mely akár magyar, akár külföldi, a tens uraiméknak közükbe vágott és elfogta őket, — akkor kissé csökkenni kezdett a katonaság iránti nagy szeretet. Később, 1825-ben az országgyűlés, mely bár nem bővelkedett sok hathatós intézményekben, mégis a sok lárma közt kivivta a magyar nyelv diplomatikai állását, sőt tovább ment s még feszegetni merte azt is, hogy a magyar ezredeknél magyar tisztek használtassanak. Ezen utolsó kivánat sikert ugyan nem látott, de felfrissítette a nemzet, vagyis inkább a karok és rendek katona-magyaritási óhajtását, és mivel a kormánynak ez nem tetszett, azért a nemzet a súrlódások közt azt mint popáncot vagyis ijesztőt minden következő országgyűlésen előhozta, mi azonban egy vagy más okért mindig viszhang nélkül hangzott el.