Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 1. kötet (1867)

— 160 — őrök ellen harcolni vonakodott, s igy azt várörségre kellé felhasználni. A székelyek közül is kiindult valahára egy erős zászlóalj és egy gyenge lovas osztály, s Sz. Tamás alá érkezvén a gyalogok, annyi kivánságuk teljesitése dacára sem harciasan, sem elég bátran nem viaskodtak, sőt még visszás viseletök által — mint már elbeszélem — a többiek harcvágyát is csökkentették. A lovasok lovaikra nézve oly nyomorult állapotban voltak, hogy csak 80-at lehete használni közülük, mig tiszteik alattomban ügyünket nem pártolák. A gyalog zászlóalj a Sz. Tamás környékén felvigyázó hadtestnek erőt nem szolgáltatván, átküldetek a Dunán túlra, hol alkalmazhatóbbnak mutatkozott, noha midőn Jellasics Magyarhonból kivonult, az erdélyi mozgalmak hallatára haza kivánkozott, hova el is eresztetett, de ferde viseletével még útjában is hálátlannak mutatkozott azon jótétemények irányában, melyekkel úgyszólván elárasztatott. A lovas osztály is, a harchoz mi kedvet sem tanúsítván, haza bocsáttatott. Atalában a harc kezdetén sem katonásan, sem vitézül nem viselte magát, mig csak Bem diadalai több zsákmányra kilátást, és több, a harcban szerezhető előnyt nem tüntettek föl, a midőn is aztán tűzhelyén és szomszédságában vitézségének több jelét adá. A bácsi őrség meggyengülése után annak mesterséges kipótlása szükséges levén, azon helyek, melyek őrséggel rakva valának, hadi erőditésekkel jobb állapotba helyeztetni rendeltettek. Az őrségi vonal fontartása, hogy a Péterváradhozi jutás ne akadályoztassák, a Tiszávali közlekedés és az azoni átkelés ne gátoltassék s a rácok rablási és gyujtogatási merényeinek korlát vettessék, — volt most csak a főcél, mely később a körülményekhez képest változhatott.