Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 1. kötet (1867)

— 145 — hevenyészni és a kevés jóval vegyesen tehetségteleneket is olyas helyekre fölemelni, melyekhez való képességeiket csak tettleges szolgálatban bizonyíthatták be. Az ujonan felállítandó, nem a sorezredekhez tartozó zászlóaljakban, természetesnek látszott az anyai nyelvet használni, melyet a katonai gyakorlatoknál, habár eleintén hibásan, mégis alkalmazni lehetett. — Es ezen pont volt épen az, mely a bécsi kormánynak legkevésbbé tetszett, és azért ezt, mint az összes seregtőli nyilt elszakadási szándokot, határozottan megtagadni és félredobni elhatározta. Bocsánatot kér e lapok irója, hogy a mit fönnebb megemliteni elmulasztott, azt itt eló'hozhassa. A magyar hadügyminiszter kiméletes, higgadt s az egész világ iránt udvarias magaviseletével némileg megnyerte a sok-fő (publicum) jó véleményét, de ezen a hadsereg gyors magyaritása elleni első határozott ellenállása után, bár önmeggyó'zó'dése előtt tiszteletet vivott ki, azonban eddigi kevés népszerűségét is elveszté. A sok-fó' tiszteletét ugyan soha sem tagadta meg, só't még, a fiatalság kávéháza, az úgynevezett „Forradalmi Csarnok" is — melynek átellenében lakott— lerótta adóját; azonban ezen, a magyar közvélemény elleni ellenszegülése átalában roszalásra talált. Ezen roszalást az asszonyok még inkább élesztettték, kik úgyis minden forradalomban fedett, de hatályos szerepet játszanak. A honunkbeli nők tehát, s a magyar férjek külföldi nejei szintén s talán még tüzesebben, túlszabadelvűleg, legszélsőbb baliasan, és a mint most 1850-ben mondják: vörös-sipkásan izgattak, s részt vettek forradalmunkban. A szépeknek kegyeit, mondom, egészen elveszté a hadügyi szolga, mert úton-útfélen éreztették vele a „schwarz-gelb," a „káplár-botosu elnevezést, a találkozások alkalmával félrenézést és több más csipős dolgokat, úgy hogy mindazok, kikhez bejáratos volt, vagy 10