Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 1. kötet (1867)

— 138 — feltaláló elég, — de tényező, a síkra kiálló, az uj rendszert hevesen átkaroló, tapasztaltsággal és tapintattal bíró tevékeny ember igen kevés volt. E kevesek közül is némelyek ö'sztönileg nem birták eszökkel az ügy jó kimenetelét belátni; mások meg a három század alatti unalmas, hosszas, hidegvérű eljárás mellett annyira beleszoktak állapotukba, hogy tespedésükből az ujabb viszonyok felébreszteni nehezen birták; és pedig azért nem, mivel az előbbi időkben az elég terhes indirect adók dacára földjeiken királyok maradtak. Ott megszokván a német elleni oppositionális szerepet s természetes hajlamaik szerint a szóbeli vitatkozást, most e szerepet magyar téren tettleg semmikép használni nem tudták, miután most a magyar kormány ellen nem opponálni, de a mellett küzdeni-kellett; de ettől jó ideje elszoktak, s igy magukat a veszélynek kitenni s másokat is magukhoz s az ügyhöz csatolni nem birtak. 1848-ig a magyar csak jó gazda, jó ügyész, jó szolgabiró, vagy jó táblabiró volt, hébe-korban az insurrectiót is emiitette, de most — — — — oly hamar, mint szükséges lett volna, — insurgens nem lett. Ezzel nem akarom modani, hogy ki sem lett azzá, mert bizony voltak sokan, kik a síkra kiszálltak; de még ezek fele is bizonyára jobban érté: miként kell bonyolitani, heveskedni, mostani tekintélyre jutását az ellenpárttal éreztetni, mint azt, hogy mikép kelljen higgadtan, komolyan, kíméletesen bánni s az uj, még szokatlan ügyhöz simitani. Ezért is minden megakadt, misem készíttetett elő, hanem midőn a szükség kivánta, — minden csak hevenyésztetett. — Elbeszélőnk itt visszatér egyik előbbi fejezet tartalmára s fejtegeti azon okokat, miért halt el az 1848 előtti években a katonáskodási vágy nemzetünkben? Ennek okát, más, kivülünk