Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 1. kötet (1867)

113 — egy puska eladásáért agyon lövetni kellé s a puskának parancsolat elleni kilövéseért szintén ugy kellett volna bánni; s igy később dorongozták az embert, s a később rablás- és gyilkosságig menő engedetlenkedéseknek első alapját vetették meg s a legjobb katonákat a leghasztalanabbakká tették. — Ez nagy elégtételem volt, de szerencsétlenségre a haza kárával; a mint nagy elégtételem volt az is, hogy az egész országgyűlés s még legnagyobb ellenségeim is bevallották hibájokat, s hogy később egyetlen katonai tervemet sem becsmérelték volna, de — sajnos, — organicus rendszerezésre idő nem maradt. De hogy kissé visszatérjünk: legnagyobb elégtételt élveztem, midőn a hires Kossáth szónoklata után is szerény feleletein oly fontossá lón, hogy ő, a hatalmas, nyilvános compromissióra hivott fel, és ő, ki országgyűlésen még senkit sem kért fel, hogy engedjen, — engem felhívott, hogy a haza kivánságának, vagyis inkább a ház elhatározott ferde politikájának engedjek. S én szerencsétlenségemre engedtem, beléegyeztem a magyar nyelvbe, a bot eltörlésébe, s a 4-dik zászlóaljaknak az ezredekhez be nem sorozásukba. Itt lett volna először helye a lemondásnak, s én örömmel hagytam volna oda terhes és kellemetlen hivatalomat , ha kollegáim és a két ház előkelő tagjai nem kértek volna meg, hogy ne tegyem, mert az akkori, máikét viaskodó kakasként szemközti állásban a haza hadügyminiszter nélkül maradt volna; s igy a hazafiság ezen hamis tettre birt, mely tán a hazát pár hóval tovább tartotta fenn, noha később — a rosz logikai progressiókban nővén, — ez a haza romlásának egyik ágense is volt. Itt ismét a discussiónál mutatta ki magát Pázmándy, minő összetartással viseltetett a minisztérium irányában. Deák maga is mellettem, a 6 évi szolgálatot pártolta, de Pázmándy ugy tette fel a kérdést, hogy a zajban nem 8