Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 2. kötet (1880)

II. Rész. XXVI. Fejezet. A lopás. — 339 -34i. §g. 657 a házhoz tartozó egyenek által elkövetett lopás ugy büntettesse'k, a mint ez a törvény­javaslatba felvetetett ; mindazonáltal azt kívánom, hogy az eljárás gyorsabb legyen. Ennél­fogva módositványom abban áll, hogy a 7., 8. pontban emiitett cseléd és házbeliek lopása neveztessenek vétségeknek, de ugyanazon büntetéssel sújtassanak, mint ezt a törvényjavas­lat megállapította. Ennélfogva módositványom a következőképen hanszik : „A 336. §. 7. és 8. pontjai hagyassanak ki. A 339. § pedig következőleg szerkesztessek: A lopás vétsége egy évig terjedhető fogsággal büntettetik. Ugyanazon vétség egy évtől öt évig terjedhető fogsággal büntetendő ha azt 1. szolgálatban álló személy azon, kinek szolgálatában áll, vagy annak házához tartozó személyen követi el ; 2. ha az a tolvajjal házközösségben, vagy közös háztartásban élő személy ellen követtetik el. A kísérlet büntetendő." E szerint tehát én a 7. és 8. pontot a 339. §-ba áttétni kívánom ugyanazon bünte­tési fokozattal, kivéve, hogy nem börtön, hanem fogház lenne a büntetés. Elnök: Fel fog olvastatni a módositvány. Gulner Gyula jegyző (újra felolvassa a módositványt.) Csemegi Károly államtitkár: T. ház! Midőn a lopásnak egyes esetei kivétetnek a lopásra megállapított általános büntetés alól, akkor a törvényhozás mindig számot vet magával, melyek azon okok, melyek azon körülmények, melyek a qualificálást, tehát súlyo­sabbá minősítést szükségessé teszik. Ezek közt vannak a személyes viszonyból származó kérdések is; a személyes viszonyból származott kérdések közt a szolgálati viszony, mely­ben az egyik, a tolvaj, áll ahoz, a kinek vagyonát meglopta. Méltóztassanak ezen cselekmény minőségére tekinteni, és azon meggyőződésre méltóztatnak jutni, hogy itt tulajdonképen két jogsértés esete forog fenn. Az egyik elkö­vettetik a lopás által, tehát olyan, mint bármely más lopás; de a másik a tartozó hűség­nek megsértése által a gazda irányában, a ki öt tartja; megsértése a bizalomnak, meg­sértése a kötelmeknek, a melyekkel ö a szolgálatot adó irányában vagy a család, illetőleg a ház tagjai irányában kötve van. Több esetben merül fel a család és a ház iránti hűségnek megsértése nemcsak vagyonilag, és mindannyiszor igen súlyos qualificálás alá esik az ily büntetendő cselek­mény, és ez végig vonul az egész bűntetötörvénykönyvben mindannyiszor, valahányszor ezen különleges kötelmek megsértése képezi a tényálladékot. Ez tehát oka annak, hogy nem csak mi, hanem azt lehet mondani, mindenütt, a hol a lopás, az egyszerű lopás bün­tetése nem túlságos nagy, ily esetekben a lopás a qualificált lopások közé soroztatik. Az anyagi törvény a cselekmény természetét és annak mérveit veszi tekintetbe és a szerint rendezi, sorozza a bűntetteket; az alaki törvény feladata nemcsak ezen esetekre, hanem minden más esetre nézve is a lehetőleg gyorsabb, a lehetőleg legbiztosabb eljárást megállapítani. De az anyagi igazságot az alaki eljárás kedveért megváltoztatni nem lehet; sőt ellenkezőleg az alaki eljárásnak kell alkalmazkodnia az anyagi igazság szerint. Azt hiszem, ha hosszabb lesz a bűntettekre vonatkozó eljárás, az nemcsak ezen esetekre vonat­kozik, a társadalomnak nemcsak ezen két kérdése az. a melyek az eljárás gyorsaságát kívánják, egyéb kérdések számtalan bűnesetek vannak. Ha elég ok van arra, hogy a cse­lekmény bűntetté minősíttessék, akkor lehetetlen azon okokat megszüntetni vagy azok hatását gvöngiteni azáltal, hogy csak vétségnek tekintetik. Erezte azt a t. indítványozó ur is és azt mondta, hogy ö ugyanazon büntetéssel kívánja büntetni. Bocsánatot kérek, nem tette. Igaz, hogy megtartotta az 5 évi tartamot, de nem tartotta meg a büntetés-nemet. Ha a büntetés-nemet megtartotta volna, eo ipso nem lehetett volna vétséggé minősíteni, mert 5 évi börtön büntetés lévén megállapítva, mint maximum a qualificált lopásra, a börtön pedia, a törvényjavaslatnak már elfogadott szakaszai szerint kizárólag bűntettekre alkalmaztatik. Ennélfogva a nélkül, hogy a kérdésbe tovább behatolnék, kérem a t. házat, méltóztassék figyelembe venni, hogy mindenesetre súlyosabb beszámítása cselekmény az, hogy kettős kötelességet sért, és hogy ennélfogva a qualificált esetek közé tartozik, tehát mint qualificált eset csak büntettet képezhet. Kérem a t. házat, méltóztassék a javaslatot a jogügyi bizottság szövegezése szerint elfogadni. (.Helyeslés.) Elnök : Fel fognak olvastatni a módositványok. Gulner Gyula jegyző (újra felolvassa Pauler Tivadar és Bokros Elek módositványait.) Elnök: A 336-ik §-nak 10 pontja van. Ezek közül az első pontra az előadó ur azon javaslatot tette, hogy „törvényesen nem tiltott" helyett a 189-ik §-ban már elfogadott módosításhoz képest tétessék Ptörvény által nem tiltott." Ezt ugy hiszem a t. ház elfogadni 83

Next

/
Oldalképek
Tartalom