Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 2. kötet (1880)

II. Rész. XVII. Fejezet. — A rágalmazás és a becsületsértés. — 258. §. 443 volna mindig, vájjon a fegyelmi törvényekbe ütköző cselekmény vagy mulasztás, a büntetőtörvénybe ütközőnek tekintetett volna-e? vájjon a rendőri törvénybe ütköző cselekmény imputálása megállapitja-e a rágalmat ? és vájjon kiterjed-e ezen szabály például az erdőtörvény megsértésének vagy pedig valamely törvényhatóság statumában büntetés alatt tiltott cselekmény elkövetésének imputatiojára ? A jelen formulázás ez iránt minden kételyt kizár, s bizonyos; ez fogadtatott el azért is, mert a mi javaslatunk kérdéses szövegének a különös gonddal szövegezett olasz javaslat „se fosse vero potrebbe dar luogo ad un procedimento penale" teljesen megfelel. 6. „vagy azt a közmegvetésnek tenné ki." A német büntetötÖrvénykönyv 167. §-a a következő kitételt használja „ . . . . demselben verachtlich zu machen oder in der öffentlichen Meinung herabzuwürdigen." — „ de nature a porter atteinte a l'honneur de cetté personne, ou á l'exposer au mépris public." Ez a belga code 443. czikkének formulája. — „ . . . qui peut l'exposer a des poursuits criminelles ou correctionelles sóit seulement á la haine ou au mépris public." Ezzel minősíttetik a kérdéses elem, a genfi btkv. 303. czikkében. — A tessini büntetőtörvénykönyv 345. §-ában a következő minősítés használtatik: „ . sarebbero capaci di esporlo all' odio o sprezzo del publico, o di altrimenti degradarlo nella publica opinione." — Kiemeljük még az olasz és az 1870. évi ausztriai javaslatokat. Az előbbinek többször felhívott 407. czikke ezen kitételeket használja : „ed esporlo al disprezzo od all' odio publico." — Az utóbbinak 171. §-a pedig így szól: „einer durch dieses Strafgesetz verbotenen, oder einer Handlung, welche ihn verachtlich zu machen, oder ihn in der öffentlichen Meinung herabzuwürdigen geeignet ist." Mit kell tartalmaznia az állitásnak, hogy az rágalom legyen ? Válaszszuk bármelyiket a felhozott formulák közül: a különbség csak a szavakban lesz. Az eszme, mely kifejeztetett, mindenikben ugyanaz; de kimerítve sehol sincs, mert nem lehet. Mi a közmegvetésben találtuk átalános caracteristicus jellegét mindazon ezernyi és ezernyi állításoknak, s állitások formáinak, melyekkel valaki rágalmazható. E tekintetben a belga törvénykönyv szövegéhez csatlakoztunk. A közmegvetést valamennyi uj törvény használja, csakhogy némelyek s az olasz javaslat is, alternative még a közgyülöletetis emiitik. Mi ezt elhagytuk, mert a rágalom lényegét abban ismerjük fel, hogy az imputált cselekmény vagy tény ellentétben áll az erkölcsiséggel, a mi a törvénynyel való ellentétet is magában foglalja. Már pedig azon cselekmény, melyet erkölcstelennek tart a nép, a közérzületben megvetést költ fel annak elkövetője ellen. A becstelenségnek, az erkölcstelenségnek a közönség lelkületében felidézett eredménye: a megvetés. A becstelen cselekmény elkövetőjétől visszavonul minden tisztességes ember; az oly egyén kizáratik a becsületesek társaságából, s minden erkölcsös ember, megvetését érezteti vele. A közmegvetés képezi tehát az erkölcstelenség és a becstelenség correlat fogalmát; ezért láttuk mi ezt a rágalom eredményét illetőleg a leghelyesebb kifejezésnek. 7. »többek jelenlétében vagy több, habár nem együtt levő személy előtt.« Ezzel a publicitás van kifejezve, azon eszme, melyet az 1843-ik javaslat 265-ik §-a 56*