Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 2. kötet (1880)

166 III. A btkv. tárgyalása részleteiben. létezőkhöz adattak, a büntetendő közlések területe tágittatott; de ámbár majd a reactio, majd a szabadság nevében hozattak intézkedések: mégis alig tagadható, hogy eltekintve némely túlzásokat, az 1819-iki sajtótörvény alapeszméje és főbb intézkedései tartós és valódi összhangzásban vannak az állam érdekével, és a szabadsággal. Csak is e körülménynek tulajdonitható, hogy az a mi e törvényben lényeges: az egymást felváltó forradalmak és változó kormányrendszerek, az .egymást követő alkotmányok romjain és alakításain keresztül is fenntartatott. Csak ezen körülménynek tulajdonitható, hogy az emiitett törvény azon módositásokkal, melyek azon 1831-ben Belgiumban tétettek, a lényegét illetőleg csaknem egész Európa valamennyi büntetőtörvényeibe, és i848-ban a mi sajtótörvény Linkbe is átment. Akár külön úgynevezett sajtótörvénybe — mely elnevezés, tekintve a bűnös publicatio több módjait, nem is helyes — foglaltassanak a nyilvánossággal való visszaélést megállapító cselekmények, akár pedig az általános büntetőtörvénykönyv intézkedéseinek tárgyait képezzék a bűnös felhívások, izgatások, megtámadások és rágalmazások; azon cselekmények, melyek megbüntetéséről a jelen törvényjavaslat VI. fejezete intézkedik, büntetlenül nem maradhatnak. Az egyenes és nyilvános felhívás valamely bűntett vagy vétség elkövetésére; az egyenes és nyilvános felhívás a törvény s a kormány, a közhatóság által illetősége körében kiadott rendelet vagy szabály iránti engedetlenségre; a nyilvános izgatás valamelyik osztály, nemzetiség, vagy valamelyik vallásfelekezet ellen; a nyilvános megtámadása a társadalom alapintézményeinek, a házasság és a tulajdonnak : kriminalistikai szempontból, s különösen nagy mérvű veszélyességüknél fogva, teljes joggal tiltatnak és büntettetnek az állam törvényei által. Ide tartoznak továbbá az állam politikai intézményei is, melyek ellen a féktelen individualismusnak lázas és lázitó kifakadásait, ostromait és megtámadásait nem türi és nem tűrheti el a rendezett állam. Nem létez ugyan oly tan, sem oly intézmény, mely a törvény által ki lenne helyezve a szabad bírálat köréből, melyet elmélkedése, fejtegetése, buvárlata tárgyául ne tehetne a tudomány, s melyet a kétkedő skepsisnek, habár rideg, kegyelet nélküli, talán erkölcsi érzetünket sértő bonczolgatása ellen büntetésekkel lehetne megvédeni: de a vélemény szabad nyilvánításának határai nem terjedhetnek annyira, hogy a bírálat és a lázítás, az izgatás, az államintézmények nyilvános megtámadása közt ne tétetnék különbség. A szabad egyesülési jog, a szabad sajtó kétségtelenül üdvös és nagyhatalmi tényezők; de józanul senki sem képzelheti e hatalmak fennállhatását a rendezett államban másképen, mint correlatioban azon törvényekkel, melyek az emiitett szabadsággal űzött visszaélések és veszélyes túlcsapongások megbüntetéséről intézkednek. Ezen átalános eszmékben s igazságokban van kifejezve a törvényjavaslat VI. fejezetének jelleme, mely fejezetet kiegészítik a XVII. fejezetnek a becsület nyilvános megtámadására, különösen pedig a közhatóságok rágalmazó megtámadására vonatkozó rendelkezései. Tovább nem ment a törvényjavaslat a büntető szabályok megállapításában, mint azon államok t ö rv é ny c i, m e Ív e k a c i v i 1 is at i o élén állanak; s tekintve azon lényeges körülményt, hogy sajtó utján elkövetett bűntettekre és vétségekre vonatkozólag (a mint ez már az átalános indokolásban