Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 2. kötet (1880)

II. Rész. V. Fejezet. A hatóságok, országgyűlési tagok stb. elleni erőszak. — i63. §. 143 dök. Midőn ezt tudom és elfogadom, ugyanakkor szükségesnek tartom, hogy a törvény világos és határozott, tehát érthető legyen: melyek azon esetek, melyekre ezen czím „erőszaktételt követett-e el valaki", indokolható, s egyúttal, hogy a biró azokat az 5 és 3 éveket talán vélt jogczímböl ne alkalmazza. Például ott van a 163. §., méltóztassék azt kissé figyelmesen végig olvasni: „a csoportosulás, melynek czélja valamely hatóságot erőszak vagy veszélyes fenyegetés által hivatása gyakorlatában megakadályozni vagy valaminek elhatározására", — de hát minek elhatározására? — „valamely intézkedésre", — de mily intézkedésre? — „valaminek elhagyására kényszeríteni", — de hát minek elhagyására? — „a hatóság elleni erőszak bűntettét képezi és öt évig terjedhető börtönnel büntetendő". En azt hiszem, t. ház, hogy a törvénynek olyannak kell lenni, melyhez semmi aggály ne férjen, mely minden néven nevezendő oly cselekményt világosan, szabatosan körülírjon, mely jogellenesnek bizonyul, ha ellene valaki vét. Az emiitett kifejezések azonban oly átalánosak, annyira érthetetlenek, hogy belőlük azt következtetni: mi az a valami, és miként értendő az ? egyátalában nem lehet. De különben is, t. ház, még azt értem és concedálom, hogy — ha a csoportosulás tényleg oly valami bűntényt követ el, mely az erőszakosságnak mintegy élő bizonyítékát szolgáltatja, ha t. i. abból verekedés, összeütközés jön létre, — hogy ez esetben az öt év alkalmazásának helye van; de mert látom azt, hogy itt, e §-nál a gyakorlatból merített képekkel szükséges szolgálni, melyeknek a legközelebbi árvizvész alkalmával szemtanuja voltam, mondok esetet, s kérdezem különösen Csemegi Károly képviselő urat, hogy ha e törvény akkor élt volna, mikor az árvizveszedelem a Tisza-vidéket oly igen sújtotta, hogy e kép felmutatása után miként bűntette volna a lakosokat, hisz a hatóság intézkedésével szemben az ellenkezőt követelték és keresztül is vitték? Az eset ez. Tudvalevő dolog, hogy Csongrád városának közönségét az árviz a mult esztendőben érzékenyen sújtotta, hogy emberi erőt meghaladó munka, s szorgalom daczára a városba tolult a viz, s 460 házat döntött össze, s ezenkivül 361 tanyabeli épületet. Akkor, mikor a viz oly óriási módon nőtt, magam is lementem, hogy a szerencsétleneket a dolog megtételére serkentsem, s a mint ép a vészbizottságban vagyok, egy nap délelőtti órájában, lélekszakadva fut oda a rendőr, hogy a „Sárkány farka" nevű gátnál — s Csemegi Károly képviselő ur tudja, hogy az hol van, mert hisz ö oda való, — a nép felzendült. Felkértek bennünket, hogy menjünk ki és hassunk a közönségre, hogy a zendülésnek vége legyen. En kimentem a helyszínére, s a mint oda érkeztem, megvallom, az ásók fel voltak emelve a mérnökkel szemben, ki veszélyes közhatósági intézkedést parancsolt, s szerencse, hogy nem történt valami kellemetlenség. Szavamra az ásók letétettek, s a nép meghallgatott engem, valamint én is meghallgattam őket. Az egyik a többi között azt mondotta: Uram, nézd, a hatóság azt rendeli el, hogy mi menedékutat készítsünk ebben a véghetlen mélységben, hogy akkor, ha az árviz betör, a város közönsége azon kimenekülhessen. Mi azt mondjuk: Nincs emberi erő, mely 7—8 nap alatt e rengeteg utat betölthesse, hanem a Tisza partján 24 óra alatt oly utat készítünk, melyen — hogyha városunkba betör a viz, mit isten ne adjon — a közlekedés a határral, s a szölöhegygyel, — mert oda hurczolkodtak a szerencsétlenek, — lehető lesz, s midőn mi, kik ismerjük a helyzetet, tudjuk a viszonyokat, ismerjük erőink képtelenségét, azt feleltük, hogy ezt az utat nem vagyunk képesek elkészíteni, s kértük a hatóságot, hogy engedje meg nekünk, hogy ezt a jobb utat készítsük el, erre a mérnök Istenünket, Krisztusunkat összeszidván, komiszul bánt velünk. Mi nem engedhetünk neki, mint a kik jobban ismerjük a mi helyi állapotainkat, hanem ezt a jobb utat akarjuk elkészíteni, hogy gyermekeinket az árviz veszedelme esetében megmentsük. En természetesen azt mondtam az embereknek, miután magam is meggyőződtem arról, hogy a tisza-parti utat 24 óra alatt csakugyan járhatóvá lehet tenni, hogy igazuk van, s a hatóságnak intézkedése hibás. Hozzáfogtak az utkészi-