Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 2. kötet (1880)

108 III. A btkv. tárgyalása részleteiben. kényszerhelyzetbe hozza: ez a csoportosulás az, a melyről a törvényjavaslat intézkedik; nem pedig a csoportosulás Önmagában. A csoportosulás önmagában csak eszköze a bűntettnek, mint a kés lehet eszköze a gyilkosságnak; de azért még senkinek sem jutott eszébe azt mondani, hogy a kés a gyilkosság. Nézzük tovább. A csoportosulás, a melynek czélja a közösügyek tárgyalására kiküldött bizottságot erőszakkal akadályozni; a csoportosulás, a melynek czélja a magyar kormányt erőszakkal vagy veszélyes fenyegetéssel hivatásának szabad gyakorlatában akadályozni, vagy valami elhatározásában valamely intézkedésre nézve, valaminek elhagyására kényszeríteni: az azon csoportosulás, melyet a büntetőtörvény-javaslat szem előtt tartott, nem pedig a csoportosulást magát. T. ház ! Nagyon sajnálom, hogy épen a t. előttem szóló képviselő urnák, a jogi gyakorlatban érdemeket szerzett férfiúnak kellessék azt mondanom, hogy minden önálló tény csakis valamennyi lényeges alkatrészeinek hozzájárulásával jő existentiába; minden jogi fogalom csakis azon fogalom lényeges alkatrészei által válik azon bizonyos különjogi fogalommá: ha egyik ezek közül hiányzik, a t. képviselő ur fogja nekem a feleletet adni: hogy akkor ezen jogi fogalom nem létezik. Egy ismérvvel kevesebb, vagy egygyel több : e körül fordul meg a codificatió is, a jogtudomány is. Az egész gyakorlati jogászat a különbségek megkülönböztetésében áll. Nagy különbség van csoportosulás közt önmagában és csoportosulás közt, melyről itt van szó, vagy is arról, mely az országgyűlést, mely a kormányt kényszerállapotba hozza, mely azt a törvény és alkotmány által biztosított functiónak gyakorlatára képtelenné teszi. Ismétlem, az egész gyakorlati jogászat a különbségek megkülönböztetésében áll, nem pedig a különbségek megszüntetésében. Ezt felelem, t. ház, Vidliczkai képviselő ur indítványának első pontjára; én azt hiszem, hogy sikerült talán a t. házat meggyőznöm, hogy nem a csoportosulást akarjuk büntetni tiz évig terjedő államfogházzal, hanem az alkotmány felforgatását akarjuk ez által büntetni. Azt is mondotta a t. képviselő ur, hogy lázadás nem képzelhető a hatóság elleni tényleges ellenszegülés nélkül. Kénytelen vagyok a leghatározottabban kétségbe vonni ezen állitásnak correctségét. A helyes formulázás az: hogy lázadás nem létezhetik a törvény elleni erőszakos támadás nélkül. Nem a pandúrnak ottléte, vagy ott nem léte határoz, hanem határoznak azon tényezők és elemek, melyeknek megtámadását a törvény követeli arra nézve, hogy a lázadás létre ne jöjjön, akár ott van a pandúr, akár nem. A lázadás a csoportosulással kezdődik: a pandúrok, illetőleg a fegyveres erő megjelenése rendszerint bekövetkezik; de nem ezek megjelenésénél, s az ellenük való ellenszegülésnél kezdődik a bűntett. Azt méltóztatott továbbá mondani, hogy már azért is helytelen a törvényjavaslat, minthogy nem mondja meg, hogy ha lázadás fenforog: a rendőri közeg, rendőrvezető, vagy katonai parancsnok, előbb a törvény nevében tartozik felszólítani az illetőket az eltávozásra. Igaz, t. ház, a törvényjavaslat ezt nem mondja, mert ezen törvényjavaslat, ebben a tekintetben, merem mondani, tüzetesebben megkülönbözteti a büntető-törvénykönyv tárgyait a rendőri szabályok, utasítások vagy rendőri törvények tárgyaitól. Az indokolásban erről szó van a hivatali büntettek rovata alatt. A 43-ki javaslatban igen is van erre vonatkozólag utasítás, hogy t. i. a rendőrség ezt tegye, azt tegye, és így szólítsa fel a csoportosulókat; de a 43-ki javaslatnak ezen intézkedése — a mint ez az indokolásban kifejtetett, nem képez utánzandó előzményt. Nem tartozik ugyanis a büntető-törvénykönyv körébe, hogy mi kötelessége a hivatalnoknak akár lázadás, akár más hivatali bűntett esetében ; ezt az illető egyéb törvények vagy szabályzatok határozzák