Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 1. kötet (1880)

52 I. A btkv. tárgyalása átalánosságban. köztessék természetéből, s hogy megzavartassék a büntetések közötti arányos fokozat. Méltányos és a mi meggyőződésünk szerint igazságos is, hogy a politikai büntettek miatt elitéltek ne zárattassanak be ugyanazon intézetbe, a melyben a többi bűntettesek letartoztattatnak, hanem egy külön várba, mely királyi rendelet által lesz megjelölendő. Az általunk kiemelt különbség egyszersmind a bánásmód, s a büntetés végrehajtási módozatainak enyhítését is szükségessé teszi; a politikai büntettek miatt elitéltek nem fognak munkára kényszeríttetni, s a királyi rendelet által megállapítandó szabályok enyhíthetik azok elkülönítését is. E szerint a politikai büntettek miatt elitéltek kivételes helyzetben részesitendök, s átalában véve helyzetük kedvezőbb lesz, a correctionalis büntetésekre elitélteknek helyzeténél is." A német birodalmi büntető törvénykönyvben is elfogadtatott, illetőleg a porosz büntető törvénykönyvből átvétetett a várfogság, s alkalmaztatik különösen a politikai büntettek és vétségek, valamint a párbaj eseteiben. Az első javaslat indokaiban erre vonatkozólag igen kevés, s mindössze csak annyi mondatik, hogy ezen büntetés megállapításánál az volt a főirány, megadni ezen büntetésnek a „custodia honesta" jellegét; a mi az által éretett el, hogy az illető szakaszban (a törvényjavaslat 13-ik, a törvénykönyv 17-ik §-a) nem vétetett fel egyéb, mint a szabadság elvonása és a fogoly foglalkozása és életmódja fölötti felügyelet. De habár az első törvényjavaslat indokai igen könnyen hatolnak át a büntetés e nemén, s az átvizsgált törvényjavaslat indokaiban is, főleg a fogságbüntetésnek tartama, s a becsületbeli következményekre való tekintet képezi a fősúlyt, de annál behatóbb, annál terjedelmesebb volt az ezen büntetési nem körüli vita az északnémet szövetség parlamentjében s a német literaturában. Voltak, a kik azt teljesen mellőztetni akarták; voltak, a kik kiterjeszteni, különösen pedig politikai büntettek esetében, a fegyházra itélhetést különböző záradékok által megszorítani törekedtek. A törvényjavaslat bírálói között ellenzék e külön büntetést MEYER és HABERLIN; STENGLEIN pedig azt hozza fel, hogy ö a magánelzárást tekinti a büntetés végrehajtása rendes módjának, s hogy e mellett nincs szükség az úgynevezett custodia honestára, sőt hogy ily büntetés bensöleg sincs indokolva. MERKEL legalább megszorittatását kívánta; szerinte „az egyszerű elzárás" csak oly bűntettekre nézve igazolható, a melyeknek különös természete világosan és feltünöleg indokolja a tisztességes büntetést (Anstandsstrafe). A büntetésnek a bűntett, nem a bűntettes jelleméhez kell idomulnia, mert ellenkező esetben gyűlölt kiváltsággá fajul. Fölösleges volna tovább taglalni e vitákat; tény az, hogy az északnémet törvényhozás nem csak elfogadta a már az első törvényjavaslatban indítványozott, s az átdolgozott törvényjavaslatban több új esetre kiterjesztett ezen kivételes büntetést, hanem ezenfölül még jelentékeny számú esetekre rendelte, illetőleg engedte azt alkalmaztatni; tény továbbá az is, hogy a német birodalmi büntető törvénykönyv e tekintetben fölülmúlja a belgát is, a mennyiben ez utóbbi a magánelzárást, habár némi módosítás mellett, a détention-nál is alkalmazza, mig a német büntető törvénykönyv a várfogságot a magán elzárás teljes kizárásával rendeli végrehajtatni. A várfogság, mely a jelen törvényjavaslatban meghatározott államfogháznak teljesen megfelel, mint kizárólagos büntetési-nem, hat esetben van a német büntető törvénykönyvben megállapítva; t. i. a 102., 201., 202., 203., 205., 206. §§. eseteiben; alternative pedig a fegyházbüntetéssel 12 esetben: a 81., 83., 85., 86., 88., 89., 94., 96., 98., 100., 105., 106. §§.; a fogságbüntetéssel pedig a 95., 97., 99., 101., 103., 104. e's 107. §§. eseteiben. A zürichi büntető törvénykönyv is fentartotta a „custodia honesta"-t, s BENZ a törvényjavaslat szövegezője erről azt mondja: „A fogházbüntetés rendszerint kerületi fogházban hajtatik végre, s csak azon esetben a börtönben, ha az elitélt már több ízben büntettetett fogsággal, vagy egy izben fegyházzal. Ezen büntetés a legenyhébb szabadságbüntetést képezi, mert csakis a szabadság elvonásában áll"; s továbbá „az 5 évig tartó