Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 1. kötet (1880)

I. Rész. III. Fej. 20. §. A főrendiház tárgyalása. Halálbüntetés. ellenkezőre, t. i. arra nézve, hogy hatálytalan elrettentő eszköze az a véres bűntetteknek, fájdalom, naponként ezer meg ezer positiv esetek szolgáltathatnak tanúságot. Mindezek után ismétlem, hogy az előttünk fekvő, minden dicséretet túlhaladó törvénykönyv maga mutatja, hogy a halálos büntetés abból minden veszély nélkül kiküszöbölhető; és avagy nem sokkal túlnyomóbbak-e előnyei minden más olyan büntetésnek, melyeknél nincs kizárva a javulás és annak lehetősége, hogy idöjártával az egykori legroszabb egyén is hasznos tagjává válhassék az államnak, és a melyeknél a Justizmord is ki lesz örök időkre zárva, mely ellen pedig még a megkegyelmezési jog sem óvszer, halottakat feltámasztani nem lévén ember fiának hatalmában. De meg maga az öngyilkosságoknak mindinkább növekedő száma arra mutat-e, hogy ma is annyira rettegnének még az emberek az erőszakos haláltól, mint netalán akkor, midőn még mélyebben gyökerezett és átalános volt sziveikben egy holtunk után reánk váró, földi tetteinket tőlünk számon veendő életnek hite, és mielőtt e meggyőződés nem engedett még helyet a modern materialismus és atheismus a már itt-ott szószékekről s vándor-tudósok által is hirdettetni szokott keresztyénellenes dogmájának, mely szerint a földi létezés utolsó lehelletével az egész ember a semmiségbe sülyed, minden tettét végleg elfedő, minden felelősségtől Örökre felmentő mélységbe, melybe tehát bármikor s bármennyire készületlenül beletaszittatni nem tekinthető valamely nagyobb szerencsétlenségnek. Ily időkben, ily fogalmak, ily áramlat mellett, egyes példái a hóhér általi kivégeztetéseknek, bizonyára nem fogják kevesbíteni a gonosz tetteket. Fordítsunk több gondot népünk nevelésére, policiális rendszerűnkre, ne hanyagoljuk el praeventiv intézkedésünket, s halálos büntetés nélkül is czélt fogunk érni! Hiszen nem egy helyen olvashatjuk a büntettek statistikáiban azon állítást, hogy a hol mindez vagy csak részben is megtörtént, s a halálos büntetés is eltöröltetett, inkább fogytak, mintsem nevekedtek a gyilkosságok s emberölések esetei. E körülményre mi hazánkban, fájdalom, nem hivatkozhatunk, azonban bátran felmutathatunk egy más analóg példát, mely előre már arról kezeskedik, hogy hasonló esetben valószínűleg mi is egy sorba állíttathatunk a külfölddel; mert avagy emlékezzünk csak vissza amaz épen nem messze időkre, midőn a bot és vessző már iskoláinkban elkezdék világculturalis missiójukat teljesíteni, midőn a faluházak előtt állott kalodáktól kezdve, fel a praetoriális helyek piaczain díszlett, nyakvasakkal ékített bitófákig, kisbirák, pandúrok s hajdúk felváltva szerepeltek, (mit én, közbevetőleg legyen mondva, azon megyében, melynek akkor élén állani szerencsém volt, megszüntettem, sokak megütközésére, mert azon időben az volt az átalános nézet, hogy csak a testi büntetésektől való félelem képes nálunk a közbátorságot fentartani); azon időben mondom, ki merte volna reményleni, hogy ezek megszüntetésével a kihágások nem fognak szaporodni! És ime megelégedéssel constatálhatom, hogy az aggodalom alaptalannak mutatkozott'és mutatkozik most is; pedig később az egész országban nem fokozatosan, hanem rohamosan annyi gőzerővel hajtatott a humanisticus kísérlet végbe, hogy a hirtelenében megszűntetett büntetések e nemét másokkal felcserélni, egyhamar elegendő börtönök s falusi fogházak hiányában nem is lehetett, úgy annyira, hogy minden nagyítás nélkül lehet állítani, hogy bizonyos intercalaris időre, kivált a kisebb kihágásokra, a teljes büntetlenség canonisáltatott. Remélni lehet, hogy így lenne az a halálos büntetés megszüntetése után is. Mert lehet állítani, hogy hazánk lakóinak többsége nem versenyezhet a külföldi népekkel míveltségi tekintetben; de hogy népünk, kivált földnépünk zöme nem a legjobbak, legértelmesebbek, legvallásosabbak közé lenne sorozható, tagadni merem. Igen, meg vagyok róla győződve, hogy valamint ma is már alig tudjuk elképzelni, hogy miként tarthaták. fenn oly sokáig az annyira lealacsonyító testi büntetéseket, úgy nem messze az idő, midőn épen úgy fogunk azon csodálkozni, hogy nem elébb, mint közel ezer éves nemzeti létünk határához, vetettünk véget a halálos büntetésnek. n