Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 1. kötet (1880)

236 II. A btkv. tárgyalása részleteiben. azt fentartandónak vélte. Portugália a tengerészeti és katonai lázadásoknál szintén fentartotta. Olaszországban, úgy emlékezem, a képviselökamara a' halálbüntetés eltörlését indítványozta, de a senatuson az indítvány keresztül nem menvén, nem vált törvénynyé; de ott is kivették a katonai és tengerészeti lázadást és a brigantaggiot. Miért? Mert a halálbüntetés szükségességét ez esetben ők is elismerték. Tehát azok is, kik elvileg a rendes eljárásban megszüntették a halálbüntetést: azt bizonyos esetekben fentartották. Már hogy mennyiben következetes a halálbüntetést a rendes eljárásban minden garantia mellett eltörölni, azt a rendkívüli eljárásra fentartani: a fölött nem vitatkozom. Én azt hiszem, hogy ha egyszer el van ismerve a halálbüntetés szüksége: az esetek meghatározása csak a körülményektől függ, melyekre nézve egy átalános elvet felállítani nem lehet. Már most, hogy bírálják meg az eseteket és körülményeket Európa legműveltebb nemzeteinek törvényhozásai ? Hogyan a britt parlament, hogyan a franczia törvényhozás, és miként a német birodalmi gyűlés? hogy csak ezekre hivatkozzam. A hol Németországban el volt törölve a halálbüntetés az 1849-ki alapjogok folytán, egy-két kis államban: a birodalmi törvény ott is visszaállította azt utóbb, azon elvből indulva ki, hogy a mi kis államban annak culturviszonyai mellett megkísérthető, azt megkísérteni merénylet lenne nagy területen. És hogy jártak el a brittek? Egy-két szónoknak érvelése folytán döntöttek e kérdésben? Nem; hanem úgy jártak el, mint a britt parlament ily nagy fontosságú kérdésben mindig el szokott járni. Enquet-et tartottak, kihallgatták a fogházak felügyelőit, a lordcancellárokat, a felsőház jogtudós lordjait, a bírákat, a belügyministereket. Azokat hallgatták ki, kik bűnügyekkel foglalkoznak, kik a büntetések hatását tapasztalásból ismerik, kik életfeladatuknak tekintették e kérdésekkel foglalkozni. És mi volt a kihallgatás eredménye? Az, hogy a volt lordcancellár, a legfőbb ítélőszék és a felsőház elnöke, ki bizonyos esetekben igazságügyministeri hatáskört is tölt be, mind az eltörlés ellen nyilatkoztak. Tizenegy kihallgatott biró közt csak egy mellette és tíz az eltörlés ellen nyilatkozott. És a belügyministerek, kik a közbátorság tekintetéből ki lettek hallgatva, hasonlag az ellen nyilatkoztak. A mit Brittania, a mit Francziaország, a mit Németország még időszerűnek nem látott: vajon mi, a mi viszonyaink közt idején láthatjuk-e? azt a ház megítélésére s bölcseségére bízom. Igaz, megszüntették Portugáliában rendkívüli esetek kivételével és megszüntették némely kisebb schweizi cantonban, végre, a mi talán a ház t. tagjai némelyikére hatással fog bírni, megszüntették Moldva- és Oláhországban; rám nem bir hatással. (Derültség). Én a halálbüntetést, mint már mondottam, psychikai okoknál fogva a legsúlyosabbnak tartom, s azért a legsúlyosabb bűntettekre alkalmazandónak vélem. Legalább nem akarnám a statust megfosztani azon jogától, hogy azt a körülményekhez képest alkalmazhassa. Ezt a jogot tartsa fenn e törvénykönyv, Ebből nem következik, hogy az gyakran fog alkalmaztatni, — de alkalmaztathatik. Az állam egy souverain jogát nem akarom feladatni: mert a körülményekhez és szükséghez képest végső eszköznek tekinthető. 1843-ban kimondta az országos választmány, bár nem nagy többséggel, a halálbüntetés eltörlését. Kimondotta ezt akkor a Karok és Rendek táblája, és nemcsak ezen, de főleg ezen szenvedett hajótörést a büntető törvényjavaslat. Én nem tudom, vajon ha eltörölték volna: nem következett-e be nemsokára azon idő, midőn alkalmazásának szükségét érezték. Nem mondom, hogy bizonyosan; de azt tudom, a ház t. tagjai is tudják, hogy Magyarországon a halálbüntetés legékesebb ellenzője volt SZEMERE BERTALAN ; az ö beszéde a házban, és az ö munkája a halálbüntetésről akár a nyelv szépségét, akár az érvelés erejét tekintsük, gyöngye a jogi irodalomnak. Meggyőződésének egész hevével nyilatkozott a halálbüntetés ellen. És a ki munkáját olvasta, benső megindulás nélkül nem olvashatja azokat, miket a magyarországi statáriumról mond. És 1848. april havában a fejedelem