Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 1. kötet (1880)

156 I, A btkv. tárgyalása átalánosságban. A Berner által kimondott ezen igazságot elfogadja az előttünk fekvő törvényjavaslat is, legalább arra látszanak mutatni az indokolás 6. és 7. lapján Haus, Rossi és Bernerböl vett idézetek, csakhogy azzal a különbséggel, csekély felfogásom szerint, hogy ezen törvényjavaslat sem indokaiban, sem pedig egyes intézkedéseiben és egész átalánosságában és complexumában nem viszi keresztül ezen elvet consequenter; nem fejezi ki a maga intézkedéseiben, akár fejezetenkint, akár egyes §-ait veszszük, consequenter ezen igazságot, hogy t. i. habár a büntetéseknél más czélokra is kell, és hasznos, sőt szükséges tekintettel lenni, de a büntetés hivatásának egyetlen, feltétlen, sőt nem hiányozható elve mégis az Örök igazság, a jogosság, a mi mindig volt és marad a világon; mely alárendeltségi viszonynak félreértéséből majdan be fog következni az, a mit Berner mond, hogy ezen alárendeltségi viszonyok figyelmen kivül hagyása az isteni és emberi rendnek alapviszonyait fogja legaggályosabban veszélyeztetni. Az emiitettem törvénytudó azt mondja, hogy az állam büntetőjoga átalában csakis jogsértésekre vonatkozhatik és ennek hódol az előttünk levő törvényjavaslat is, de kénytelen vagyok hozzátenni, hogy ezen törvényjavaslat sem kerülte ki sorsát elődjeinek nem csupán Magyarországon, hanem Európa többi culturállamaiban is, t. i. neki sem sikerült kitűzni, meghatározni azon eszményi elválasztó vonalat, melyen túl az erkölcstelen cselekedet már megszűnik tisztán mint ilyen lenni és jogsértéssé fajul; és éppen ebből következtetem én azon fluctuatiót, azon ingadozást és némely helyütt azon ellenmondást, mely e törvényjavaslat alapelve és egyes intézkedései közt fellelhető, melyekről bővebben szólott a szatmári püspök, és én csak két fejezetre hivom fel a nagym. főrendi ház figyelméf, a IX. és XIV. fejezetre, a melyekben előfordulnak, mint az állambüntetés tárgyai, egyes cselekmények, de kihagyatnak mások, a nélkül, hogy ezen itt elősoroltak és a kihagyottak közt akár azoknak természetét, akár alapját vesszük szemügyre, különbséget lehetne felfedezni. Es ezr, úgy látszik, e törvényjavaslat készítői érezték is, mert ezen hiánynak mintegy mentségül Hausból idéznek erre vonatkozó szavakat, és mivel azt idézik, nincs kétségem benne, hogy azon szavakat magukévá teszik és hogy ezen szavak értelmében és alapján intézkedtek úgy, a mint intézkedtek, t. i. hogy ennek az volna következése, ha még azon cselekedetek, azon emberi tények ezen fejezetek intézkedései alá vétettek volna, melyek onnan kihagyattak, hogy ez a magántermészetű erkölcstelenséget a kutatás és a büntetés tárgyává tenné, sőt még a gondolatok tévedését is, és ez — mint Haus mondja, és ennek következtében a törvényjavaslat készítői is — inquisitió és zsarnokság volna. Mélt. főrendek! Én azt hiszem, hogy a szélsőségeket kerülni lehet és ha egyik szélsőség nem helyes, ez nem fogja involválni indokolását a másik szélsőségnek, és hogy a két szélsőség közt van egy arany út, melyet eltalálni a törvényhozó tiszte. En azt tartom, hogy a demoralisatiónak útját állni szükséges csakúgy, mint a mint hitték e törvényjavaslat készítői, hogy szükséges volt útját állni az inquisitiónak, mert a demoralisatió azon út, melyen nem az egyes, hanem az átalános, az egyetemes jogsértés, a társadalom bukása felé haladunk. Ha egyes jogsértések tárgyai a büntető codexnek, annál inkább kell, hogy tárgyai legyenek azon jogsértések, melyek a társadalmat egész complexumában és egész létében megrendítik. Mi itt a határvonal ? Ezt kell, hogy az államférfi, a törvényhozó kora és kortársai erkölcsének alapos ismerete nyomán bölcsen eltalálni tudja, mert mélt. főrendek, meggyőződésem szerint minden csalódás közt legveszedelmesebb, és mely még leggyorsabban és legkeményebben büntettetik meg — az, mely azt hiszi, hogy tekintélyt lehet szereznünk a társadalmi rend és a tulajdonjog iránt, ha az erkölcsi rend és a vallás jogainak tiszteletét nem tudjuk fentartani. E szempontból és tekintettel a nagymélt. igazságügyminister urnák igen jeles és tanulságos beszéde végén használt amaz idézete : „nullum esse opus tam politum et perfectum, ut in melius reformari non possit", — fogom annak idején, a méltóságos főrendek engedelmével, módositványaímat előterjeszteni. Egyébiránt a törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Elénk helyeslés.) Csemegí Károly igazságiigyministeri államtitkár: Nm. eln. ur, m. főr.! Fel vagyok hatalmazva és kedves kötelességemnek ismerem a kormány részéről őszinte, meleg köszönetet nyilvánítani azon kitüntető fogadtatásért, a melylyel e törvényjavaslat méltóságtok körében találkozni szerencsés volt.