Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 1. kötet (1880)

no I. A btkv. tárgyalása átalánosságban. a fokozatnak a személyek elleni legsúlyosabb bűntettekre alkalmazásával kell kezdetnie és hogy a büntetés teljes és közvetlen eltörlése nem volna Összeegyeztethető a köz-, valamint a magánbiztonsággal." Azt hiszem, m. fr., szóról szóra aláírhatjuk azt, mit e jelentésből felolvastam. (Helyeslés). A mi a szabadságbüntetéseket illeti, ezek fegyházban, államfegyházban, börtönben vagy fogházban hajtatnak végre; a javaslatban felvétetett az életfogytiglani ^abadság-bmtetések. fegyházbüntetés; a halálbüntetésnek két bűncselekményre szorított alkalmazása teszi szükségessé az életfogytig tartó szabadságbüntetést, mely a javaslatban öt bűncselekményre állapittatik meg. A határozott idejű szabadságbüntetésnek leghosszabb tartama 15 év, mely bűnhalmazat esetében sem hosszabbítható meg, s e tekintetben e javaslat megegyezik a német büntető törvénykönyvvel. Az időleges szabadságbüntetés leghosszabb időtartamának meghatározásánál tájékozásul szolgáló elégséges adatokat mi még eddig nem gyűjthettünk,'azonban tanulságos és érdekes felvilágosítást nyújtanak azon adatok, melyek az észak-német szövetség büntető törvénykönyvének készítése alkalmával előterjesztettek, s melyek a jelen javaslat indokolása mellett terjedelmesen közöltetnek. Ezek szerint a meghallgatott fegyházigazgatók és fegyházorvosok évtizedeken keresztül szerzett tapasztalataik alapján egyhangúlag oda nyilatkoztak, hogy mára 10 éven felüli szabadságbüntetés is veszélyezteti a fegyencznél az előbbi időben elért hasznos eredményeket, a 15 éven felüli szabadságbüntetés pedig, miután a fegyenczet rendszerint testileg és szellemileg tönkre teszi, azon eredményeket teljesen megsemmisíti. Az államhatalom azon bűntettesre, kit halálbüntetéssel vagy életfogytig tartó fegyházzal nem tart büntethetőnek, nem szabhat oly mértékű szabadságbüntetést, mely mellett a bűntettes a szerzett tapasztalásokhoz képest testben és lélekben eltörpül, mert különben nem volna különbség az életfogytig tartó és határozott idejű szabadságbüntetés között, és az, ki 15 éven felüli időre ítéltetnék el, életfogytig tartó szabadságbüntetésre elitéltnek volna méltán tekinthető. Nem könnyű kérdés az, hogy a leginkább ismeretes börtönrendszerek közül melyik felel meg leginkább a büntetés czéljának ? A kormány nem fogadhatta el az 1843-iki javaslat által bár elfogadott magán, vagyis philadelphiai rendszert, mely az elitéltnek teljes elkülönítésével minden munka nélkül hajtatik végre, úgy, hogy még csak az intézet hivatalnokaival sem érintkezhetik. E rendszer a legnagyobb hévvel karoltatott fel, azonban tapasztaltatván annak a fegyencz testi és lelki állapotára való romboló hatása, lassanként a progressiv rendszerre ment által s lehet állítani, hogy ma már a magánrendszer az ö eredeti tisztaságában sehol sem tartatik fenn. Az 1843-iki javaslat, mint érintém, hatása alatt az akkor uralkodó áramlatnak szintén a magánrendszert fogadta el, és több megye is azon rendszernek megfelelöleg épített börtönöket. A jelen törvényjavaslatban az ír-, vagyis a vegyes rendszer van elfogadva; e rendszerszerint a bűntettes, ha három évig vagy ennél hosszabb ideig tartó fogságra ítéltetik, egy évet, három évnél rövidebb időre elitélt pedig büntetésének egy harmadát magán elzárásban tölti, és munkára nem bocsáttatik. A magán elzárás idejének eltelte után kozos börtönbe jön, s a számára kijelölt munkát tartozik végezni; harmadik stádiuma e rendszernek a közvetítő intézet, hol enyhébb bánásmódban részesül, fegyenezruhát nem visel, s munkateljesítése mellett a munkaadóval is érintkezhetik. Az utolsó stádium a feltétes szabadon bocsátás, a mi csak akkor történhetik meg, ha büntetésének a törvényben megállapított részét kiállotta s alapos kilátást nyújt a javulásra. E rendszer szerint a bűntettes büntetésének első idejét magán elzárásban töltve, hogy reá nézve a szabadságtól való megfosztás érezhetőbbé váljék, s a magán elzárás időt s alkalmat nyújtson neki, hogy magába szállva, felismerje véghezvitt bűntettének gonoszságát, s ezzel a javulás iránti hajlam benne felébredjen; később munkához alkalmaztatván, érezni fogja a foglalkozás jótékony hatását, s ez által vele a munkát megkedvelteti; végre pedig enyhébb bánásmódban részesülvén, s kevésbé szigorú felügyelet alatt tartatván, fokozatosan készíttetik elő a szabadságra. Az ír rendszer még mindenütt, hol megkísértették, a legjobb sikert mutatja fel, s alkalmazásától a büntetésnek hasznos hatása leginkább éretik el; ez az oka, hogy ezen rendszer naprólnapra mindinkább terjed, s hogy a jelen törvényjavaslatban is elfogadva lön. E rendszer ellen felhozatik ugyan, hogy keresztülvitele igen sok költséget kiván és hogy csak évtizedeken át lesz teljesen alkalmazható. A mi a költségeket illeti, ha azt akarjuk, a mit akarnunk kell, hogy mint Szemere monda: „a börtön ne legyen koporsó, melyben a test megél,