Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 1. kötet (1880)
136 I, A btkv. tárgyalása átalánosságban. Kivételt képeznek azon esetek, melyekben a megbüntetés csak a sérelmet szenvedett magánfél feljelentése következtében eszközölhető, s melyeknél a közvádló beavatkozási jogának érvényesítése kevésbé áll az állam érdekében; sőt a büntetendő cselekmény nem is az átalános jogrend megzavarását vonta első sorban maga után s igy czélszerübbnek látszik az ilynemű panaszok feljelentését a magán felekre bizni, annál is inkább, mert ily bűnös cselekmények megtorlása gyakran fájdalmasabb és kellemetlenebb következéseket vonhat a sértett félre, mint a minő azon elégtétel, mely részére a bűnös elitéltetése által nyujtatik. A kísérletre vonatkozólag a bűntett, illetőleg vétség elkövetésének szándéka, továbbá azon körülmény, hogy a szándék megvalósítása iránti törekvés nyilvánuljon, hogy az elkövetni szándékolt cselekmény bűntett, vagy vétség megkezdését képezze, s végre, hogy a véghezvitelnek félbeszakítása a tettes akaratán kivűl eső körülmények által legyen előidézve: képezik azon elvek összegét, melyekből a törvényjavaslat a kísérlet körülírásánál, illetőleg meghatározásánál kiindult, s egyúttal ezzel szemben ezen eszmét fogadja el, hogy ha a tettes saját maga, elkövetni szándékolt büntette véghezvitelének bár utolsó perczében is, jobb erkölcsi érzületének engedve, attól elállott, a büntetés alól ez esetben mentes legyen. A bűntetteknél a kísérlet mindig, a vétségeknél azonban csak kivételes esetekben lévén büntetendő, a törvényjavaslat meghatározza azon eseteket is, melyek mindenkor a véghezvitt jogellenes cselekménynél enyhébben, sőt a büntetés legkisebb mértékén alul is, torlandók meg. Egyúttal azon további eszme is ki van fejezve, hogy ha a kísérleti cselekmény már magában a büntetendő cselekmény tényálladékát képezi, a megtorlás legnagyobb Összege 15 évig tartó fegyháznál nem lehet súlyosabb. A részesség meghatározása kétségtelenül mai napig is a jogtudomány egyik legfontosabb s eltérő nézeteknek sok irányban helyes felfogásából megindított vitája tárgyát képezi. A részesség eszméjének fő alapja azonban mindenkor több személynek ugyanazon egy bűntettre irányzott működésében állván, a jelen törvényjavaslatban is azon meghatározó jellegtől tétetik a részesség kimondása függővé, hogy több egyénnek ugyanazon jogellenes cselekmény elkövetésére folytatott közreműködése legyen felismerhető. Ezen meghatározásnál különös tekintetet érdemel az elkövetett bűntettnek a személyekre való visszavezetése, kik közül első sorban a legfontosabb feladatot teljesítő, vagyis a jogellenes cselekmény megtételére való elhatározás közvetlen okozója, a felbujtó neveztetik meg a törvényjavaslatban, vagyis az, ki bármily módon mást arra bírt, hogy bűnös működése kivitelében részesévé tegye, illetőleg saját czéljainak elérésére tettessé avassa. A tettes meghatározásánál a törvényjavaslat azon szempontból indul ki, hogy ez a felbujtóhoz legközelebb áll, s egyúttal magával a jogellenes cselekménynyel is legszorosabb kapcsolatban van. De lehetnek bármely jogsértés kivitelére nézve oly intézkedések szükségesek, melyek megvalósításánál segítség, illetve az elkövetendő bűntett előmozdítására bizonyos segédkezés igényeltetik, mely feladatnak teljesítése a bűnsegéd teendőjét képezi. A tettes és a bűnsegéd közti különbség a büntetés kimérésénél is könnyen felismerhető, a mennyiben az első sok esetben épen úgy, mint maga a felbujtó, kinek a reábirás szerepe jutott, büntettetik, holott a bűnsegéd minden esetben csekélyebb s kevésbé fontos teendővel lévén megbízva, s mindenkor nem saját, de csupán másnak jogellenes cselekményét (bűntettét, vagy vétségét) segítvén elő, csekélyebb büntetésben is részesül, mely mindenkor a kísérletnél megszabott büntetési elvek és összegek szerint állapitandók meg.
