Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 1. kötet (1880)

IV. A btkv. javasl. átalános tárgyalása a képviselőházban. Hosztinszky János. Zay Adolf. 103 tosabban szólandó a szőnyegen forgó törvényjavaslathoz. Tehetem ezt annyival inkább, mert én a jelenlegi tanácskozásban magam sem fektetek nagy súlyt az átalános vitára, hanem azt vélem, hogy e tanácskozás feladata, t. i. az ezen codex szövegezésében netalán szükségeseknek mutatkozó módositványok tétele: csakis a részletes vita keretében kereshető helyesen és oldható meg sikeresen; úgy hogy részemről nagyon is sajnálnám, ha ezen tárgyalások folyamában is követné azon csaknem hagyományos szokását a t. ház, melynél fogva minálunk az átalános tárgvalások rendszerint fájdalom igen terjedelmesek és hangzatosak, de épen nem nagyon mélyrehatók; ellenben azután az ügyek részletes vitatásánál rendesen érezhető, hogy kifogyott a ház ideje, türelme, a szónokok figyelme és az ügy iránti érdeke és buzgalma, a mi alapos és lelkiismeretes latolgatásoknak nem épen kedvező. Ha ennélfogva a mai igénytelen felszólalásomnak a lehető legszűkebb korlátokat fogom szabni, és érintésétől azon fontos elveknek, melyek a codex átalános részében befoglalvák, óvatosan fogok tartózkodni: bátor leszek a részletes vitában a t. h. becses figyelmét és türelmét annál gyakrabban igénybe venni. Szorítkozván tehát a legrövidebb fejtegetésére azon mozzanatoknak, melyek itten szükségképen felemlitendök, mindenek előtt e codexnek átalános alapjául szolgáló sarkalatos elvével, az „egyesítési elvvel" szemben ki kell jelentenem, miszerint Örömmel és elégtétellel üdvözlöm és pártolom azt, hogy azon büntetőjogi elv lett elfogadva és keresztülvive, a mely szerencsésen kikutatta és egyesitette azon örök valóságokat, melyek egyrészt a büntetőjogi materialismus, az úgynevezett hasznossági rendszerben és másrészt a büntetőjogi transscendentalismus, az igazságossági rendszerben rejienek. Különben ezen elv annyira el van ismerve úgy a tudományban mint az újabbkori törvényekben, hogy fölösleges kifejtésére vagy elismerésére egyetlen egy szót is mondanom. Helyeslem továbbá a javaslatnak azon elvi felfogását, melynél fogva a bűntények nem annyira bizonyos egyének, bizonyos magánemberek sértései, hanem rendesen első izben az állam cthicai alapjának, az állami jogrendnek háborgatásait veszik figyelembe, melyek rendszerint ex officio üldözendök. Csak azt kell hibáztatnom e téren, hogy a javaslat nem tárgyalja rendszeresen és következetesen azon kivételeket, melyek megállapitvák ezen átalános szabály alól, a mennyiben ezeknél a búnfenyités itt „kívánatra", ott „indítványra", amott „felhatalmazásnál fogva" történnék és némelykor beszüntethető a sértett fél által, némelykor pedig nem, a nélkül, hogy azon megkülönböztetés fel volna állítva és keresztülvive, melyet a tudomány és a német codex, ugy mint az ausztriai javaslat az „Antragsdelict" és a „Privatdelict" között statuálnak. De erre a részleteknél fogok bővebben refiectálni. Tökéletesen osztozom továbbá a t. előadó ur azon nézetében, hogy helyes a bűnténvek azon hármas felosztása, melyet a franczia code pénal példája szerint csaknem minden európai törvénykönyv magáévá tett; de ép ezért nem foghatom fel a ministeri és bizottsági javaslat azon logikáját, melynél fogva elfogadják a hármas beosztást, de mégis csak két búntényi nemet, csak a bűntetteket és a vétségeket tárgyalják e javaslat keretében, és mellőzték a kihágásokat. Erezte a t. előadó ur, hogy ezt kellene indokolnia; de a mit tőle hallani volt szerencsém: ez iránt épen nem elégített ki még engem; hallottam igenis, hogy a kihágások és az egyéb bűntények közt „lényeges" különbségek léteznek. Megvallom, hogy nagyon kíváncsi voltam a tudós előadó úrtól ezen „lénvegesség" fejtegetését hallani; de csalatkoztam ezen várakozásomban, mert az előadó ur beérte azzal, hogy a különbséget lényegesnek nevezte, érveket azonban felhozni ezen állítása mellett — úgy látszik — nem volt képes. Mert érvül csakugyan még sem akarta talán tekintetni azon további állítását, hogy azon átalános elvek, melyeket a codex első része tartalmaz, nem mind és nem mindig alkalmazhatók a kihágásokra. Mert, tessék megfontolni, hogy ugyanez áll, ámbár korlátoltabb mérvben a vétségekről is, — például csak utalok a kísérlet és a dolus elveire — a nélkül, hogy a vétségeket ezért szintén ki akarná zárni e codex keretéből. E szerint tehát a különbség nem annyira qualitativ mint quantitativ, és ép ezért szerény nézetem szerint nem épen olv roppant lényeges. A ministeri indokolás a codex ezen korlátoltsága igazolásául hivatkozott más törvényhozások példájára, de vajmi keveset talált és ezek közé sorolta szerencsésen az osztrák javaslatot is, melyről pedig teljességgel nem áll, hogy szinte csak a bűntetteket és vétségeket tartalmazza. Az igazságügyi minister lS76-ban, midőn indokolását beterjesztette, talán mégis azon helyzetben lehetett, hogy ismerje az Austriában 1874-ben közzétett büntető törvénvkonyvi javaslatot, és meggyőződjék, arról, hogy ez, a német büntető codex példáját követve, a