Kubinyi Lajos: Meddig él a magyar nemzet? : Nemzeti lét-kérdés : Hazánk fiainak és leányainak (1873)

Zárszó

— 134 — engesztelő áldozatok nyújtatnak a 48—49-iki eseményekért, holott soha nem volt igazabb ügy a világon mint Magyarország akkori ügye. A fővárosra nézve ugyan kimondta most a törvényhozás, hogy: „A közgyűlés tanácskozása és egyátalán a törvényhatóságnak, mint az állam fővárosának és minden közegének hivatalos ügykezelési nyelve kizárólag az állami hivatalos nyelv t. i. a magyar." Kimondta. De mennyi küzdelem után, holott mint emiitők egy ily törvény, kiáltó szegénységi bizonyítvány nemzeti létünk ügyeinek elhanyagoltatása, magában a hazában lett elhagyottsága iránt. S jó ha még hanyagabbá nem teszi azokat, kik különben vigyázóbbak lettek volna. Atalában sokban meglazultak, nagyon meglazultak a családkörben, a közéletben, hatósági s országgyűlési körökben a honfiúi kötelmek. Honleányaink t. i. a valódiak legfelebb a gazdasszonykodásra s az árvák ápolására szorítkoznak s úsznak a nyugatról jövő áramlattal: mert kivételt tenni „különczködni" nem akarnak. A rang- és czim-kórság, a fény és élvhajhászat vagyis az aristocrat szellem, mintha a 48-as év nem is lett volna, teljes erejében visszajött a társadalomba s közéletbe. Visszajött a törvényhozási testületekbe, az államhivatalokba, megyei s kerületi és városi hatósági életbe és most már nem 4—5 ezer