Korbuly Imre: Magyarország közjoga illetőleg magyar államjog rendszere, kapcsolatban az ország közigazgatási szervezetével (1877)

Első szakasz: A magyar alkotmány történeti kifejlődése és közjogi jellege

36. §. A MAGYAR ALKOTMÁNY JELLEMZÉSE. 85 midőn 1723. az 1. és 2. t.-cz. által a habsburgi ház nőágára is átruházták az örökösödést, mely 1687-ben csak a fiágra nézve mondatott ki s meghatározták, hogy mind Magyarországban, mind az örökös tartományokban az uralkodó ház ugyanazon tagját illesse a trón: ezáltal megállapították ugyan mind Magyarországra, mind az örökös tartományokra nézve az elválaszthatlan és feloszthatlan birtoklást — de ezt az uralkodásnak és kormányzatnak sem formájára, sem lényegére ki nem terjesztették, sőt ellenkezőleg világosan kikötötték az 1723 : 3. t.-cz. 9-ik szakaszában Magyarországnak azt az önállását és függetlenségét, a melyhez a nemzet, mint világosan kikötött jogához ezután is minden időben ragaszkodott és ragaszkodik, a melynek, mint határozottan kikötött feltétel megtartásának, kötelezettsége mellett szállott a magyar korona minden magyar királyra, ki a sanctio pragmaticának megkötése óta Magyarország trónjára lépett. Az ország ezen önállását és függetlenségét hangsúlyozza már az 1790: 10. t.-cz., midőn világosan elismeri, hogy »ámbár az uralkodóház nőágának az 1723 : 1. és 2. t.-czikkekben Magyarországra nézve megállapitott örökösödése ugyanazon fejedelmet illeti, kit a megállapitott örökösödési rend szerint az elválaszthatlanul és eloszthatlanul bírandó örökös tartományokban illet az uralkodás ; Magyarország mindazonáltal szabad ország, s egész országlási formájára nézve független és semmi más országnak vagy népnek lekötve nincs, hanem saját önállással és alkotmánynyal bir, s abban a király csak az országnak saját törvényei szerint, nem pedig a többi tartományok módjára uralkodhat és kormányozhat.« Ennélfogva a pragmatica sanctio után is Magyarország, az alkotmánynyal nem biró lajthántuli többi örökös tartományok számára absolut hatalommal szervezett kormányzati hatóságoktól különböző és független s a magyar törvények által felállított kormányszékei által, saját kormányzattal bírt; csak a hadsereg közös vezetése és a külügyi képviseletnek levén a pragmatica sanctióból kifolyólag mind Magyarország, mind a többi örökös tartományok számára egy közös képviselője és közege az uralkodó személyében, aki mint Magyarország alkotmányos királya egyszersmind a többi örökös tartományoknak absolut fejedelme volt. Az ország ezen független önállásán az 1867-ben Magyarország és az ő Felsége uralkodása alatt levő többi örökös tartományok közt, miután ezek alkotmányt nyertek, a pragmatica sanctióból folyó közös ügyeknek mindkét fél alkotmányos befolyása mellett leendő elintézésére létrejött s Magyarországra nézve az 1867 : 12. t.-czikkben foglalt egyezmény sem tett változást; sőt épen ezen egyezmény egyik alapfeltételéül Magyarország részéről az id. törvény 24.