Korbuly Imre: Magyarország közjoga illetőleg magyar államjog rendszere, kapcsolatban az ország közigazgatási szervezetével (1877)

Első szakasz: A magyar alkotmány történeti kifejlődése és közjogi jellege

32. §. MAGYAROrSZÁGI ALAPTÖRVÉNYEK. 73 pittatott, hogy Magyarország nem más idegen tarto­mányok mintájára, hanem egyedül eddigi, a ma­gyar országgyülésenhozottésjövendőben is ekkép hozandó törvényei szerint kormányozandó és az ország területéből is semmi el nem szakitható. Es e törvényt a törvényhozás akkor oly fontosnak tekintette, hogy még azon záradék alól is kivette, mely az örökös királyok hitlevelében és esküjében előfordul akkép, hogy az ország jogait, szabadságait és tör­vényeit megtartandják »ugy, a mint azoknak értelme és használata felett a király és országgyűlés megegyeznek. « Még nagyobb fontos­ságra emeltetett pedig e t. -cz. az által, hogy e törvény határozatának a nőágakból származó minden király részéről leendő megtartása a pragmatica sanctio elfogadásának egyik feltételéül tüzetett ki az 1723: 2. t. -cz. 9. §-ában. És habár ekkép, az ő Felsége uralkodása alatt álló többi örökös tartományokkal a pragmatica sanctió folytán létrejött kapcsolatával szemben, eléggé biztosítottnak látszott is alakilag Ma­gyarország saját alkotmányának megfelelő önállása és függetlensége, mégis a nemzet, II. József példáján okulva, jónak látta az országnak ezt a pragmatica sanctióban kikötött önállását ismét, és pedig a lehető legvilágosabban és minden kételyt kizáró módon hangsúlyozni egy ujabb alaptörvényben. És ez: az 1791: 10. t. -cz., melynek világos tar­talma igy szól: »Ámbár az uralkodó ház nőágánakaz 1723: 1. és 2. t. -cz. által Magyarországon és kapcsolt részeiben megállapított örökösödése ugyanazon uralkodót illeti, a kit a megállapított örökösödési rend szerint az elválaszthatlanul és feloszt h a 11 a­nul bírandó örökös tartományokban illet: Magyar­ország mindazonáltal szabad ország s egész ural­kodási formájára nézve ide értve az ország mindé n­nemü kormányhatóságait is, független és semmi más országnak vagy népnek alávetve nincs, hanem saját önállással és alkotmány nyal bír, és ennél­fogva törvényesen megkoronázott örökös királya, tehát ő Felsége és utódai Magyarország királyai által saját törvényei és szokásai szer int, nem pedig más tartományok módjára kormányozandó és igaz­gatandó — igy kívánván ezt az 1715: 3. és 8. s az 1741: 41. t. ­czikkek is. « Az előadottakból kitűnik tehát, hogy az 1715: 3. és az 1771: 10. t.-czikkek az ország alkotmányos önállását, függetlenségét és területi épségét biztosítván, fontos helyet foglalnak el alaptörvényeink sorá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom