Korbuly Imre: Magyarország közjoga illetőleg magyar államjog rendszere, kapcsolatban az ország közigazgatási szervezetével (1877)

Első szakasz: A magyar alkotmány történeti kifejlődése és közjogi jellege

31. §. MAGYARORSZÁG [ ALAPTÖRVÉNYEK. vegyes vonalú rendje szerint kiterjesztvén, egy­szersmind Magyarországot, független önállása és alkotmányafentartásánakbiztosításamellettezen uralkodó ház örökös tartományaival (melyekben a III. Károly által megállapított nöági örökösödést szabályozó intézkedés szerint ugyanazon leányágak, melyek Magyarországban is, és ugyan­azon rend szerint örökölnek) az uralkodó személye által elválliatlan és felbontbatlan kapcsolatba hozta mindaddig, míg a kijelölt nö ágakból leszármazók lesznek. És ez, a nöági örökösödést és általa az ausztriai örökös tartományokkal való kapcsolatot megállapító törvény fontos tartalmá­nak egyik része, mert ugyanezen törvényben másrészről világos és határozottan kikötött feltételek vannak, melyek­nek szoros megtartása mellett szállhat csupán a korona a kijelölt nőágakból leszármazó örökösökre. Harmadik Károly halála óta tehát, midőn az eset, melyre a nöági örökösödés elve megállapíttatott, a III. Károlyban történt kihaltával a fiágnak csakugyan bekövetkezett; az 1723 : 1. és 2. t.-czikkirányadó Magyarországon a királyi szék betöltésére nézve, és irányadó marad mindaddig, míg a kijelölt nőágak ki nem halnak, amikor ismét vissza fog szállani a szabad választási jog a nemzetre. És ennélfogva a tiág kihaltával és a nöági örökösödést megállapító törvény életbelépte óta már, igen természetesen, az 1687 : 2. és 3. t.-czikknek az a része, mely a flági örökösödés és ennek rendjéről szól, semmi jelentőséggel és érvénynyel nem bir; de az a része, mely az örökösödéshez kötött feltételeket tartalmazza, az által, hogy a nöági örökösödést megállapító törvénybe is fölvételt nyert, érvényét továbbra is fentartotta. 2. A nöági örökösödést meghatározó s ez által Magyarországot az ausztriai örökös tartományokkal is az uralkodó ugyanazonossága által kapcsolatba hozott törvény az örökösödés feltételei közt (1703 : 2. t.-cz. 9. §.) a koronáztatást is, még pedig minden trónralépő örö­kösre, valamint ezt már a fiági örökösödést megállapító törvény is tette volt, előszabta — a kir. hitlevél kiadásán, az alkotmány megtar­tására leteendő eskün, és az alkotmányszerü uralkodáson stb. kivül; előszabta annyival is inkább, mert az ország alkotmánya értelmében csak a törvényes koronázás adta meg a választás, és adja meg ujabban az örökösödés mellett is az állami hatalom teljes gyakorolhatására a jogot. És habár a koronáztatási kötelességet, minden kétségen kivül, ugy kell értenünk mind a fi-, mind a nőági öröláösödést megállapító törvények szavai és szelleméből, hogy e kötelességet az örökösök mind­járt trónralépésök alkalmával tartoznak teljesíteni; mindazonáltal,

Next

/
Oldalképek
Tartalom