Korbuly Imre: Magyarország közjoga illetőleg magyar államjog rendszere, kapcsolatban az ország közigazgatási szervezetével (1877)
Ötödik szakasz: Az állami hatalom gyakorlásának módja Magyarországon
406 ÖTÖDIK SZAKASZ. NEGYEDIK FEJEZET. akkor volt helye, midőn a per a kerületen kivül birt javak iránt folyt, vagy ha valamely jász-kun a kerületen kivül követett el büntettet, s a bűntett helyén elfogatott, c) A jászkun kerület testületileg véve, tehát mint közönség (universitas) nemesi jogokkal birt s mint ilyen, területén a kir. kisebb haszonvételeket gyakorolta; a három területhez tartozó földeket és mindennemű birtokokat (melyeket az 1745-diki kiváltságlevél 5. pontja egyenkint is felsorol) szabadon és tulajdonul birhatta, használhatta, csakhogy el nem idegenithette; a nemesi fölkelésben részt venni tartozott. De ezen nemesi szabadság ujabb időben a jász-kun kerület lakosaira minden tekintetben még sem terjedt ki, a mennyiben saját közigazgatási költségeiken, a nádornak évenkint kijáró 3 ezer darab aranyon kivül, még a hadi adóhoz is járultak, míg régebben e helyett bizonyos évi censust köteleztettek a kir. kincstárba fizetni. Egyébiránt vám- és helypénztől a jász-kunok is az egész országban mentek voltak, tizedet vagy kilenczedet nem fizettek, de harminczadot igen. d) A kerület r. kath. községei egyházi védhatalmat gyakoroltak, e) A kerület 1746 óta hiteles pécséttel (1836: 22. cz.) házi pénztárral, mely az orsz. adóra nézve fenállott pénztártól el volt különitve, és a három kerület számára Jászberényben közös levéltárral birt. Végre f) az 1791 : 29. t.-cz. a jász-kun kerületet országgyűlési joggal is felruházta, melynélfogva a rendi táblára két követet küldhettek. A nevezett kerület által gyakorolt ezen jogok a kerület összes tagjaira kivétel nélkül kiterjedtek, a mennyiben a közgyűlésekre, me.lyeken a törvényhatóságot megillető jogok gyakoroltattak, községenkint küldtek képviselőket, a tisztviselők választásában részt vettek, közvetlenül választván a községi, közvetve az egyes kerületi és az egész kerületi tisztviselőket a közgyűlésen. Az 1848: 25. t.-cz. ideiglenes intézkedése a kerületi tisztviselők választására mindazoknak jogot adott, kik az 1848: 5. t.-cz. szerint országgyűlési képviselők választására fel vannak jogositva. A közgyűlési képviselőkre nézve pedig ugyanazon törvényczikk akkép intézkedett, hogy azokat a községi választók választanéi ják, egyedül a községi képviselők közül, és pedig minden jász-kun község részéről 4 közgyűlési képviselő választása rendeltetett el. Ezen kerület 1848 előtti közigazgatására vonatkozólag itt még csak az emlitendő fel, hogy az 1848: 28. t.-cz. 2. §-a a nádori főkapitány hivatalát főispáni rangra és hatóságra emelte. II. A Hajdúkerületet Böszörmény, Dorogh, Hadház, Nánás, Szoboszló és Vámos-Pércs, Szabolcsmegye területén fekvő s egy törvényhatósággá egyesített városok képezik, melyeknek lakosai