Korbuly Imre: Magyarország közjoga illetőleg magyar államjog rendszere, kapcsolatban az ország közigazgatási szervezetével (1877)

Második szakasz: Az ország területének és alkatrészeinek államjogi viszonyai

38. §. ERDÉLY. 93 decretálták; a mely azonban tényleg csak János Zsigmondnak, a kétszer megválasztott s a törökök által is elismert magyar királynak halála (1571. márcz. 13.) után 1571. inárcz. 21-én, midőn somlyói Báthory Istvánt első erdélyi fejedelemmé s a magyarországi részek urává választották, lépett életbe, — a mohácsi vész után tehát csak 30, illetőleg 45 évre. A körülmények által ekkép különválasztott s majdnem másfél századig nemzeti fejedelmei alatt a törökökkel védés daczszövetségben élt Erdély, a hozzá tartozott magyarországi részekkel, nem akart végleg és örökre elválni a magyar koronától, mert valamint az anyaországhoz való tartozása erős és soha meg nem tört érzelmének az elszakasztás után is fényes nyilvánítását adta azon több izben ismételt és nagymérvű harczokban, melyeket Magyarország állami önállósága, ősi alkotmányának s a vallásszabadság érdekében is mindig sikeresen folytatott, ugy több izben a magyar királyokkal kötött szerződésekben kilátásba helyezte, a török uralom megszűnte után és kedvezőbb körülmények mellett, csatlakozását a magyar koronához, melynek azelőtt is egyik legszebb gyöngyét képezte. 3. A XVII. század vége felé (1687.) sikerült I. Lipótnak a török hatalom megtörésével Erdélyt előbb csak a magyar korona főúri hatalma alá hozni, majd id. Apafi Mihály erdélyi fejedelemnek 1690. april 15-én történt halála után hires 1691-diki diplomája által a jogaiban megerősített Erdély élére egy kormányzó tanácsot állítani, amely az ifjú Apafinak kényszerített lemondása után állandóvá lett oly módon, hogy Erdélyt a magyar király személyében egyesített erdélyi fejedelem nevében s az ennek Erdély számára Bécsben felállított külön udvari kanczelláriája utján kiadott utasításai értelmében — és így Magyarországtól egészen elkülönítve kormányozta. És jóllehet ez időtől fogva mind Magyarország többször és hangosan követelte Erdélynek teljes visszacsatolását, mind magában Erdélyben is heves uniomozgalmak indultak meg; jóllehet I. Lipót ugy, mint utódai elismerték, hogy Erdélyt a magyar korona czímén birják és kormányozzák (1741 : 17. és 4792 : 11. tcz.) mindazonáltal nem voltak hajlandók az egyesítésre, hanem Erdélynek ezután is törvényhozási ugy, mint közigazgatási és igazságszolgáltatási tekintetben is különválasztását gondosan fentartották; sőt Mária Terézia a két ország között még magasabb választó falat emelendő, Erdélyt »nagyfejedelemségi« czimmel ruházta fel, II. Lipót pedig az előde által a magyarral egyesített erdélyi kanczelláriát, daczára az 1791-iki magyar és erdélyi országgyűlések ellenzéseinek s a mindkét részről élénken óhajtott és sürgetett egyesülésnek, isirét különválasztotta. Az 1807-, 1825/7-, 1832/6-, és 1844-diki országgyűléseken e tekintetben emelt panaszok is mellőz-