Korbuly Imre: A báni méltóság tekintettel a horvát-, dalmát- és tótországi, nem különben a … történelmi és közjogi viszonyaira (1868)

sem lehet mondani, annál kevésbbé bebizonyítani, azt, mit horvát testvéreink nem tudni minő adatok nyomán oly liatározottan állítanak: a bánokról még kevésbbé lehet. E korszakban ugyanis (a későbbi időkben még inkább) a bánok egyenesen a király tetszésétől függő tisztviselők valának; hatalmok forrását nem jog vagy szentesített törvényekből, melyeket királyaink e tartományok népeinek adtak, hanem a királytól nyert megbízatásból, királyi ren deletek és ezek folytán kifejlődött szokásból merítették. A miértis ha valamelyik király a bánnal nem volt megelégedve , vagy mivel ez megbízatása s a királyi rendeletek által előirt hatáskörének határain túllépett, elmozdította, megfosztotta öt e méltóságtól, vagy legjobb esetben meg intette, —amint ezt az oklevelek számtalanszor tanúsítják. Szakadatlan sorát kellene idéznem az e korszakbeli azt bizonyító okleveleknek, hogy — bár, mint előadtam, széles körű hatalommal birtak is különösen egyes a király kegyét nagyobb mértékben biró bánok , sőt e korszak volt az, melyben hatalmok legnagyobb, hatáskörük legkiterjedtebb vala, — még sem voltak, távolról sem, a koronázott királyival, melynek alattvalói valának, egyenlő jogaik. Nem is említve a temérdek exemtiokat, melyeket királyaink — elismerem, hogy a közjó ellenére — oly bőkezűen osztogattak, egyéb kormányzati, úgymint törvénykezési, közigazgatási és hadügyek tekintetében a legfontosabb és nagyobb figyelmet igénylő ügyekben maguknak tárták fenn az intézkedés jogát, vagy ha a bánokra, bizták is ezeket, felterjeszt vényt kívántak felölök, s ha jónak találták megerősíték azokat; továbbá kötelező parancsokat intéztek hozzájok egy vagy más tárgyban; a túlkapásaik ellen beérkezett panaszokat a bánokhoz intézett leiratokban orvosolni elrendelték, őket kötelmeik teljesíté sére valamint arra is intették, hogy hatáskörük határait tul ne lépjék, ha a király kegyét elveszteni nem akarják.