Korbuly Imre: A báni méltóság tekintettel a horvát-, dalmát- és tótországi, nem különben a … történelmi és közjogi viszonyaira (1868)

— 21 Ez történt körülbelöl 642. év körül. Azonban a horvátoktól, kik — mint Const. P. magát kifejezi — Dalmátiába jöttek, mindjárt kezdetben egy rész elszakadt s „Illyricum és Pannóniát (t. i. a Dráva és Száva közötti részt) foglalta el."1) E szerint mindjárt kezdetben két államot alapítottak; t. i. a délit s illetőleg a tengerpartit (a tulaj donképi Horvátországot, mely nagy részben ma török uralom alatt van) s az éj szakit (Szlavóniát, melyet ma hibásan Horvátországnak neveznek.) Mind a két államnak külön fejedelme volt ugyan; de azért egyik sem volt önálló, független állam. A déli horvátok ugyanis a görög felsőségnek hódoltak. Heraklius idejében megkereszteltetvén, jó ideig békében éltek, míg Nagy Károly idejében a szomszédnépekkel együtt frank uralom alá jutottak. Majd midőn Nagy Károly halála után a frankok fék nélkül garázdálkodtak volna Horvátországban, a horvátok hét évi küzdelem után végre lerázták a frankok igáját — névleg azonban ezután is elismervén a frank király suprematiáját2) végre az erélyes Basilius Macedo keleti esászár idejében önkényt ennek főuraságát ismerték el. Es ez állapotban találta Őket őseink bejövetele. Ami e korszakban Horvátországnak a tulajdonképi Dalmátiához, azaz a dalmát (romai) tengeri városokhozi viszonyát illeti: bizonyos, hogy ezek soha sem tartoztak Horvátországhoz, mint ők azt vélik; s bár mindenkép igyekeztek is a horvátok a tengeri városokat hatalmukba keríteni s minden adandó alkalommal zsarolni — egyebet nem nyerhettek, mint hogy Basilius idejében, — ki a horvátok zaklatásai miatt hozzá folyamodott tengeri vároJ) Const. P. 30. f. 2) „Midőn Olaszországban az ájtatos Lothar, a herulok királya uralkodnék. „Én Terpimir a horvátok fejedelme." Lucius lib. 1. — Schwandtnernél T. III.