Kecskeméthy Aurél: Nagy férfiaink : legújabb fény- és árnyképek (1874)

XI. Gróf Barkóczy János

— 108 mában a papok és Írástudók közé beillett ismereteivel : tiszta kezű ember maradt; tététől talpig1 gavallér ember. Faltörő bátorságát s eredetiségét jellemző számos adoma kering. Többi közt 1852. körül egy izben, ha nem csalódom, a tiszai vasút ügyében két magyar mágnással a fölséges urhoz járultak. Ezek egyike, kitűnő jellemű, magyar érzésű, de nem csak érzületében aulicus, hanem viseletében is fölfelé nagy kegyeletet mutató idős urvolt*), kihez Barkóczy az audientia előtt igy szólt: »Kedves barátom, nagyon kérlek, hogy aztán ne lépj föl ismét szokásos servilismusoddal; nekünk egyenesen kell beszélnünk. « Azonban belép a három mágnás; az emiitett öreg ur viszi a szót, csakhogy épen azon modorban, melytől Barkóczy óvni akarta. Ez tüskén állt, egyszerre szavába vág, s elkezd szokása szerint pörögni, s elmondja, mindinkább neki tüzesedve, hogy különösen fölső Magyarországban mily ros2 ul mennek az ügyek, tönkre megy minden; biztosithatom — igy tör ki végre — »fölségedet, hogy jobb volt a közigazgatás Kossuth alatt mint most.« Az imigy apostrophált fölséges ur rögtön hátat forditott; és a mi magyarjaink kifordultak; és az előteremben, — mely tele volt főfőemberekkel — az öreg loyalis ur szemére veté Barkóczynak tapintatlanságát; mire ez viszont íönhangon *) Gróf Andrássy György.