Irínyi József: Az 1790/1-ki 26-ik vallásügyi törvény keletkezésének történelme (1857)

Első rész

— 15 — Három intézmény kötelességükbe tette a r. katb. lelkészeknek, hogy az evangélikus betegeket igyekezzenek megtéríteni. S az 1773-ik márt. 15-ki intézmény szerint, hogy a térítés könnyebben sikerülhes­sen, az evangélikus rokonok azonnal kötelesek voltak a beteg szobájából kitakarodni, a mint a r. kath. lelkész megjelent. Az 1727-ki sept. 14-ki intézmény Dubrovay Gáspár holttestét (Trencsén megyében), mivel a halálos órájában erővel szájába tett os­tyát, azt sem tudni : vallásos idegenségből-e avagy végelgyöngülés­bőJ, kipökte, a sirból felásatni, s hóhér által megégettetni, azután pe­dig hamvait a Vág vizébe dobatni rendelte. Az 1756-ki dec. 9-ki intézmény szerint egyedül r. kath. lelkész­nek volt szabad a halálra Ítélteket kikísérni. Az 1762-ki máj. 13-ki intézmény az urvacsoráját „impanisatio'' gúnynévvel ruházta fel. Azon időben, midőn az útlevéllel való utazás még annyi ideig teljesen ismeretlen volt ez országban, az 1749-ki és 1778-ki intézmé­nyek szerint, megyei útlevél nélkül a szomszéd megyébe sem volt sza­bad az evangélikus lelkészeknek menni. Az 1774-ki jul. 11-ki intézmény nyíltan az erőszakot is pártolva, azt mondta ki, hogy az evangélikusoktól erőhatalommal elvett tem­plom visszaadásának sincs helye, ha az már r. kath. szertartás szerint be van szentelve. Az 1745. jul. 28-ki és 1767-ki máj. 12-ki intézmények arra is ki­terjesztették a kir. engedély szükségét, ha az evangélikusok templo­maikra , tornyaikra, lelkészlakaikra, iskoláikra uj tetőt kívántak tétetni. Az 1769-ki febr. 25-ki intézmény szerint tűz által megemésztett egyházi épületeiket sem építhették fel az evangélikusok kir. engedély nélkül. Több intézmény szerint, és pedig a tüz által megemésztett egy­házi épületek felépítethetése végett sem volt szabad az evangélikusok­nak a testvér községeket megkeresni. Az 1733-ki dec. 16-ki és 1756-ki febr. 12-ki intézmények szerint csak grammatikai iskolákkal bírhattak az evangélikusok. Az 1748-ki jul. 30-ki és 1754-ki apr. 30-ki intézmények szerint (a mágnásokra és nemesekre sem tevén kivételt) a magán taníttatás is eltiltatott a felsőbb tudományokban. Az 1776-ki aug. 17-ki intézmény a superintendensek iskolai fel­ügyelési jogát megszüntette.

Next

/
Oldalképek
Tartalom