Irínyi József: Az 1790/1-ki 26-ik vallásügyi törvény keletkezésének történelme (1857)
Előszó
- 116 gyelmes ítéletéhez, mit első helyen kellett volna említenünk , ragaszkodnak , ha a már érintett feliratokban kinyilatkoztatott közönséges nemzeti érzelem elhallgattatnék is, kétségtelen , hogy a többség, ellen nem állván a papságnak polgártársaink kedélyeinek tőlünk elvonására irányzott mindennapi törekvései, mostanig a mi ügyünk igazsága mellett van. Továbbá bizonyosan nem szeretjük ugyan felségednek folytonosan a reá bizott népek boldogítására fordított idejét elfoglalni, engedje meg azonban felséged, hogy a felséged által kegyesen és igaz ságosan megismert jogaink ellen a papság és a többi aláírók által emelt ellenvetésekre legalázatosabb észrevételeinket következőleg sorolhassuk elő. — Bevezetésükben azt mondják: hogy felséged oly eszközöketjavasol, melyekhez a hazai törvények mellett, a constitutonalisr. kath. vallás jogai épségben maradásával, lelkiösmeretök szerint semmi esetre sem járulhatnak, ámbár semmit sem óhajtanak annyira, mint hogy felséged tanácsát követhessék. S magok a beczikkelyezett bécsi és linczi békekötések világos érteim én s czélján túl és kivül is vannak azok, melyeket felséged örök alapul méltóztatott fölvenni. — Felséged kegyelmes válasza azonban bizalmi birói Ítélet (Judicis Arbitri, et compromissionalis sententia est), melyet tanácsnak nevezni a királyi méltóság és becsület épségben tartásával nem lehet. Ha a püspökök, kik az eretnekek üldözésére, kikhez bizonyosan minket is számitanak , ünnepélyes esküvel vannak kötelezve, lelkiösmeretök szerint a békéhez s jogaink megismeréséhez, melyek hogy minket magok az emberiségi jogok, s a nyilvános kötések szentsége szerint megilletnek, felséged kegyelmesen megismerte, nem járulhatnak, a mi feladatunk ellenök kir. pártfogást kérni, s felséged előtt alázatosan könyörögni, hogy azokat, kik ezen üldözési esküt, mely Magyarország politikai rendszerével, hol több bevett vallásnak kell békében élvezni jogaikat, össze nem fér, letették, a maga utján attól feloldoztatni, azokat pedig, kik ezentúl fognak püspöki hivatalra emeltetni, ezen záradék kihagyásával, a különböző vallású polgárok biztosságával megférő esküvel köteleztetni méltóztassék. Elháríttatván ekkép a fő akadály, a vallás vissza fogja nyerni eredeti erejét, szeretetét s irántunki részvétét, kiket annak szolgái hibában tévedezni véltek. És inkább gyarapodni fog, mint a perpatvar és a gyöngébbek elnyomásának magvát elhinteni. S akkor azon világi polgártársaink is, kik most