Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben - 3. kötet (1871)

Kilenczedik könyv: A harcz a szövetséges osztrák-orosz hadak ellen Görgey elvonultáig Komáromból

214 Kilenczedik könyv. A harcz július közepéig. 1819. Jun. midőn május közepén velők egyesülve akart Buda felmenté­Az osztrák sére intézni hadjáratot, s ebből nem különben mint az azóta hoítosXsTa felmerült tényekből világosan látván, hogy az oroszok oly Duna jobb módon szándékoznak viselni a háborút, hogy Magyarország megigázásának dicsősége főleg az övék legyen: mindjárta fővezérlet átvétele után elhatározta magát, hogy a Duna jobb partján intézendi a hadjáratot. Ebből nem csak azon előnyt látá hárulni az osztrák hadseregre, hogy az oroszoktól függet­lenül működhetik; hanem azt is, hogy rövidebb úton, köny­nyebben s hamarább eljuthat Budapestre. O tehát az öszpon­tosítást a Duna jobb partján elhatározván, csak azért késett azt elébb foganatba venni, mivel az oroszokkal kötött szerző­dés szerint a munkálatoknak mind a két hadseregnél csak június 17-kén kell vala kezdödniök. Egyébiránt érdekében is feküdt mind a muszkákat, mind a magyarokat mennél tovább azon áltatásban tartania, hogy a Duna bal partján szándéko­zik megindítani a hadjáratot. A jobb parton való öszpontosu­lásra mindazáltal már 18-dikán kiadta a parancsot; s 19-kén mind Wohlgemuth a Vágnál, mind Csorics a Csalóközben meg is kezdték e szerint mozdulataikat. Ez volt oka, hogy a 20-kai ütközetben Perednél csak két dandár, a Csalóközben pedig Nyárasdnál s Aszódnál csak egy dandár vett részt a harczban. És Wohlgemuth, csak e nap éjjelén vonta vissza a Pozsony felé már útban volt dandárait s pontosítá azokat össze Pered táján. Csorics pedig csak azért mulasztá el na­gyobb erővel megtámadni az aszódi hidat, mivel már megin­dított s messze járó többi hadosztályait magához nem huz­hattá. Es mihelyt a 21-kén Perednél harczolt hadak fáradal­maikat kissé kipihenték, mindjárt ismét megkezdték félbesza­kasztott mozdulataikat részint Pozsony felé a vasúton, részint Somorja felé a Csalóközben, hol aztán 24-kén három gőzhajó szállitá át őket a Duna jobb partjára. 26-kán már az egész osztrák fő hadsereg Paniutin osztályával együtt a jobb parton állott, és csak két dandár maradt a Vágvonalon és Csalóköz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom