Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben - 2. kötet (1871)
Negyedik könyv: A dynasztia nyilt háborúja az ország ellen s ennek önvédelme Budapest megszállásáig
Első fejezet. A közhangulat. Békekisérlet. Hadi készületek. 47 volna annak elkészíteni. E remények azonban még novem- 1848- ottbérben sem teljesedtek; sőt még a gépek sem voltak mind fölállítva. Több száz míves dolgozott ugyan már benne; de még mindig nem volt kielégítő az eredmény. E lassúság arra bírta Kossuthot, hogy e különben nagyszerű gyárat a birtokos társaságtól az ország számára vásárolja meg; mit aztán a nemzet hadiszertárai közé sorozván, Lahner ezredes felügyelése alatt, az ügyes Rombauer, iparügyi osztályfőnök igazgatására bizott. Hogy e gyár munkásokkal kellőleg elláttassák, nem csak azon honvédek, kik előbbi mesterségüknél fogva a fegyvergyártáshoz értettek, a gyárba rendeltetének, hanem minden nagyobb városok puskamüvesei is összeirattak; hasonlókép a közálladalmi vasgyárak és bányákmunkásai közöl is az ügyesbek e gyárba küldettek; a munkások valamennyien biztosíttatván arról, hogy illő díjok mellett mindazon jótéteményekben is részesíttetnek, melyek a státus szolgáira nézve szabályszerűleg fennállanak. A gyár ekként kevés idő alatt elegendő munkásokkal elláttatván, nagyobb eredménynyel kezdett működni. A várakozásnak mindazáltal egészen soha sem felelhetett meg azon oknál fogva, hogy a külföldön megrendelt gépek szállítása elkésvén, azoknak egy részét behozni most már lehetetlenné vált. E főgyáron kivül kisebb műhelyekben még több más helytt is gyártattak fegyverek; egyebek közt maga a kincstár még Kassán és Beszterczebányán is alakíttatott fegyvergyárakat. Ezeknek működése tette aztán a kormányt azon állapotba, hogy november közepéig már ötven, végéig ötvenhat tökéletesen felszerelt zászlóaljat s részint egészen felszerelt, részint felszerelés alatt lévő tizenkét huszárezredet küldhetett a táborba. A honvédzászlóaljakkal s huszárezredekkel egy arányban szaporodott a tüzérek, utászok, hidászok s más hadi testületek száma is. A pesti egyetemnél, hol a tanulmányok folyama a háborús körülmények miatt megszűntetett; a hadi tan és tábori mind ember-, mind baromorvosi tanfolyamok annál nagyobb'szorgalommal látogattattak.