Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben - 2. kötet (1871)

Negyedik könyv: A dynasztia nyilt háborúja az ország ellen s ennek önvédelme Budapest megszállásáig

Első fejezet. A közhangulat. Békekisérlet. Hadi készültek. 45 a megyei s városi hatóságok általában véve elég buzgalom- i848. okt. mai jártak el kötelességökben, s a nép is kézséggel küldé fiait a haza védelmére. Volt több hatóság, mely az ország­gyűlés által megajánlott kétszázezerből reá eső illetmény­nek, nem, miként eleinte kivántatott, negyed részét, hanem némelyek felét, mások az egész illetményt kiállították. Az újonczok kiállításánál sokkal nagyobb nehézségekkel járt a felszerelés. A budai ruhabizottmánynak régi, jobbára sárga fekete szinű tiszteivel, kik titokban ezer meg ezer akadályt gördítének az egyenruhák s más felszerelési tárgyak gyor­sabb kiállítása elébe, sok ideig kellé küzdeni a honvédelmi bizottmánynak; és e dolog minden sürgetések és parancsok daczára is igen lassan haladt eló', míg végre Nyáry Pál, a felügyelést magára vállalván, a titkos ármányoknak határt nem szabott; a rosz érzelmű tisztviselőket újakkal váltotta fel; a ruhaneműek s egyéb szerek kiállítására nemcsak több műhelyeket, hanem a magániparosok közt is pályázást nyit­tatott. Egyébiránt a szükséges fehérnemüek nagy részét az ország külön vidékein keletkezett számos nó'egyletek aján­dékképen állították ki. Még több s nagyobb nehézségekkel küzdött a kormány a fegyverek kiállításában. A nemzet részére biztosított várak­ban s a pesti tüzérlaktanyában, az úgynevezett újépületben, ágyú, szerencsére, oly számmal találtatott, hogy újak önté­sére nem igen volt szükség, s csak felszerelni kellett a min­denfelől összehordott különféle nagyságú lőszereket. Öntet­tek mindazáltal újak is, mi végre számos község hazafiúi készséggel ajánlá fel templomi harangjait. Az apró lőfegyvert illetőleg, már említők, mily árulásokat követtek el azon ka­tonatisztek, kiket még Batthyáni Lajos küldött a külföldre fegyvert szerezni. Midőn pedig, ezek árulása napvilágra jő­vén, a fegyverszerzéssel mások bízattak meg, akkor már az ellenségeskedés köztünk s az osztrák kormány közt oly fokra hágott volt, hogy az osztrák tartományokon keresztül, melyektől környezteténk, semmit sem lehetett többé beszál-

Next

/
Oldalképek
Tartalom