Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben - 2. kötet (1871)

Negyedik könyv: A dynasztia nyilt háborúja az ország ellen s ennek önvédelme Budapest megszállásáig

40 Negyedik könyv. A háború kezdete Budapest megszálltáig. 1848. okt. emelendheti a nemzet hadi erejét, hogy a dynasztia, ha Magyarországot végkép elveszteni nem akarja, kénytelen leend az ország alkotmányának s törvényes függetlenségének alapján megalkudni. „En — úgymonda egyebek közt, a táborból visszatérte után, a képviselőház november 9-kei ülésében, — én azon meggyőződésből indulok, miszerint a históriában is láttam Magyarországot sok háborúk, sok viszontagságok által környezve; de a szabadságért vívott egyetlen egy harcza sem végződött legyőzetéssel; hanem közönségesen alkuk által végeztetett be,. . . melyeket a nemzetnek felejteni mindig kész nagylelkűsége helybenhagyott. E harczok, bár hosszan, de végiglen győzedelemmel folytak. Most is kész vagyok tehát a nemzet szabadságáért folytatni az igazságos harczot. .. . Az ellenséges seregek, melyek nemzetünk szabadságát el akarják tiporni, meg fogják ugyan kiséríeni az áttörést a Lajtánál; de ha ott azokat meg nem győzzük: meggyőzzük Győrnél, ha itt nem, Komáromnál vagy Pestnél, vagy a Tiszánál, vagy távol a hegyek rejtekeiben, de végre meggyőzzük. Ha a nemzet ezen meggyőződéstől vezéreltetik, bízvást nézheti a múltnak történelmében jövendőjének képét." Reményét fejezi ki aztán, hogy a tavasz előtt nagyobb ütközetek, melyek a nemzet sorsára döntőleg hatnának, nem fognak vívatni. „Akkor pedig — úgymond—az ellenség oly készen fogja találni a nemzetet, hogy azok, kik azt a legvégsőre kényszerítették, meg fogják bánni vakságukat." E hitben arra inté a képviselőházat, hogy félbeszakasztott tanácskozásait legalább is, a legszükségesebb tárgyakra nézve, minő, például, az adó, kezdené meg ismét s folytatná azon nyugalommal és higgadtsággal, mintha az ország a legcsöndesebb békét élvezné; „mert — úgymond— a nemzet sorsa nincs veszélyben, s bár a haza sok részről meg van támadva, és sok egyes szerencsétlenségeket lesz kénytelen szenvedni, de igazságos ügyének végdiadala előtte nem kétséges." Igazi meggyőződése volt-e ez Kossuthnak? — vagy csak azért tűntette fel beszédében a nemzet végdiadalának reményét