Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben - 2. kötet (1871)

Hatodik könyv: A márcziusi alkotmányirat s a nemzet válasza

514 Hatodik könyv. A márcziusi alkotraányirat s a nemzet válasza. 1849. Aprii. „Azt gondolom, oly időket élünk, midőn valamint a túlbizakodásoknak, úgy a szerénységnek sem lehet helye; hanem minden embernek kötelessége mindaddig, míg a veszély tart és a nemzet tökéletesen megmentve nincs, megállani férfiasan, becsületesen azon helyet, hova őt a nemzet akarata állítja; nem válogatni a térben, nem válogatni a munkában, hanem követni egyedül hazafiúi kötelessége és a nemzet iránti engedelmesség ösztönét. „Én, uraim, leéltem életemnek javát; és ha visszatekintek az életre, hosszas éveken keresztül nem volt egy napom, melyben azt mondhatám: nyugodt valék. Nekem csak akaratom nagy; tehetségeim csekélyek: s havaiamit életemben eszközöltem, vegyék azt, kik utánam következendenek, például arra, hogy az erős akarat még a gyönge tehetséget is hasznossá teheti a nemzetnek! „Hanem megvallom, — s legyenek följegyezve e szavak isten itélő könyvének lapjain: hogy én hazám boldogságának meleg óhajtásán kivűl semmi más vágyat nem ismerek, mint azt, hogy legyen nekem szabad nyugodnom. Hanem addig, míg a veszély tart, akár hová fog velem parancsolni a nemzet és a veszélynek akái'mely állását bízandja reám, én engedelmesen fogom elfogadni, s tenni fogok, mit lehet. De előre kikötöm azon föltételt, hogy, ha eddigi életemben, — és azt az isten talán megengedi élnünk, kevés időnek mondhassam, mi még a nemzet tökéletes megmentéséből hátra van, — valamit hazámnak javára eszközölni szerencsés voltam, vagy lehetek, a mint a veszély percze elmúlik, szabad legyen nekem egy jutalmat kérnem, mely jutalom az, hogy engem bocsásson haza a nemzet, bocsásson vissza pihenni a magányos polgárok körébe, élvezni hátralévő napjaimban azon boldogságot, melyet mindnyájunk közös kincse gyanánt kivívni, mint mindnyájan feladásunknak, úgy én, önök bizalmánál fogva legszentebb kötelességemnek ismerem. „Es azért, uraim, addig, míg önök vagy mást választanak, mit bármikor tenni méltóztassanak, mihelyt csekély sze-