Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben - 2. kötet (1871)

Hatodik könyv: A márcziusi alkotmányirat s a nemzet válasza

496 Hatodik könyv. A márcziusi alkotmányirat s a nemzet válasza. 1849. Aprii. ostromolva. Mondák, miképen a nemzet ügye még koránt sem áll oly biztos alapokon, hogy tanácsos volna minden hidat, mely szükség esetében a dynasztiával még, habár kénytelen­ségből is, kibékülésre vezethetne, magunk mögött lerontani. A fontos határozatot ez okból későbbre, legalább is akkorra, midőn a főváros kezünkre visszakerülvén, az országgyűlés oda tétetik át, kívánták elhalasztani 5 ott — úgy mondának — nagyobb méltósággal s Európára is nyomatékosabb hatással lehet majd kimondani a függetlenség nagy szavát. Szólott újra Kossuth is, czáfolva a határozat kimondását bármi okból későbbre halasztani kivánók indokait. Előadá egyebek közt, hogy épen most látja e fontos lépésre legalkal­kalmasbnak az időt, midőn a határozat egyedül a nemzet akaratától függ; jöhet idő, midőn majd az uralkodók vagy a népek, Európa státusainak sorsa felett határozni összeülvén, hazánkról, ha azt még nem találják független állapotban, nem a mi érdekeink s óhajtásunk szerint határozhatnak: holott a függetlenség kimondatván, és isten segedelmével ki is vívat­ván, azt a diplomatia, mely minden „fait accompli", minden befejezett tény iránt tartózkodással szokott lenni, másíthatlan ténynek fogja tekinteni. Mint független nemzet Angol- és Francziaország rokonszenvére is inkább fogunk számolhatni; mert hogy azok irányunkban eddig is oly közönyösen nyilat­koztak, főoka abban rejlik, mivel bennünket mind eddig csak osztrák alattvalóknak tekinthettek stb. stb. Az indítvány lényege ellen egy szó sem nyilatkozván, az időszerűség feletti hosszabb vitatkozás után végre határo­zattá lőn, hogy a függetlenség a következő napon tartandó nyilvános ülésben egyhangúlag kijelentessék. Még csak aziránt tett kérdést egynémely képviselő, váj­jon a kormánynak adandó hatalomban bennfoglaltassék-e az országgyűlés eloszlatásának joga? De miután ezt többen akként fejtegették, hogy míg az ország kormányrendszere elhatározó­lag meg nem állapíttatik, a legfőbb hatalom mindaddig a népfelséget képviselő országgyűlés birtokában marad, mely

Next

/
Oldalképek
Tartalom