Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben - 2. kötet (1871)

Negyedik könyv: A dynasztia nyilt háborúja az ország ellen s ennek önvédelme Budapest megszállásáig

36 Negyedik könyv. A háború kezdete Budapest megszálltáig. 1848. oi<t. féktelen dühében? És miként állíttatik majd vissza szeplőtelen fénye a királyi fölségnek, melyet a rosz akarat Fölséged tudta nélkííl oly szánandólag kizsákmányolt? Miként szereztethetik vissza szentsége a kir. szónak és eskünek, melylyel hazánk, szabadságunk ellenségei elannyira visszaélnek? És ki fog felelni a mindenható igaz isten birószéke eló'tt azon ezereknek ártatlan véréért, kik e gyászos belháborúnak estek áldozatául? „Fölséges úr, jobbágyi hűség, hazánk és szentegyházunk java s boldogsága az, mi bennünket ezen ó'szinte felszólásra ösztönöz. Miért is azon reménység él keblünkben, hogy Fölséged nem csak kegyelmesen fogadandja ezen, szent kötelességünk érzetéből eredő lépésünket, hanem egyszersmind, megemlékezvén azon ünnepélyes esküjéről, melyet koronáztatásakor e nemzet jogainak és szabadságának megtartására, védelmére és gyarapítására, e haza népének boldogítására a mindenható isten színe eló'tt letett, s melyre Fölséged is oly sok ízben vallásos kegyelettel hivatkozott, — azon iszonyú feleletterhet, melylyel e véres polgári háború a kir. trónra nehezedik, magas személyétől elhárítandja, s kibontakozván a baltanácsok cselszövényeiből, hazánkban, mely eddig is főtámasza volt Fölséged trónjának, a belbékét törvényszabta úton mihamarább helyreállítandja : hogy e sokat szenvedett ország, isten segedelmével újra felvirulván, a hű nemzet hálája örök emléket emelhessen Fölséged szive jóságának. Kik egyébiránt stb. Pesten 1848-ki okt. 28-kán Magyarország kath. püspöki kara." A püspöki kar e föliratot útnak indítván, nem mondott le azon szándékáról, hogy, mihelyt Kossuth Pestre visszajövend, s az országgyűlés a békealku iránt valamit határozand, kebeléből a két érseket személyesen is felküldje a királyhoz, előre látván, hogy feliratának nem lehet oly sükere, mint a személyes találkozásnak. Ez iratot tehát csak inkább előzményül küldé fel a végre, hogy az ellenségeskedést, ha lehet, addig is megállítaná; mert nem kételkedett a püspöki kar,