Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben - 2. kötet (1871)

Ötödik könyv: Az ország védelme Debreczenből

Második fejezet. Hadi működések a főváros elveszte után. 311 tenni a mi, síkon, fedetlenül közeledő csapataink soraiban. 1849. Márcz. Damjanics tehát, ki, maga is vitéz seregével fejlődvén vezérré, ismerte annak természetét, miszerint, míg a leghevesebb tűzbe is kész alatta berohanni, a hosszú ágyutüzet hamar megunja, 11 óra tájban, három üteg fedezése alatt a 3-dik honvéd- s a Schwartzenberg-zászlóaljjal szuronyszegezve rohanja meg az ellenséget. Az ágyuk kereszttüze s az alkalmas helyen rejtező vadászok, kik még 20 lépésnyiről is lőttek, iszonyún pusztítanak rohamcsapatunkban. De vitézeink jobbjokban fegyvereiket előre szegezve, baljokkal arczokat eltakarva, rendíthetlenűl közelednek a tűztorkok felé s azoknak nagy részét elfoglalják; majd, támogatva az utánok sietett többi zászlóaljaktól, az ellenséget egy heves szuronyviadal után a város utczáiba nyomják. Ez ekkor elhagyja a balparti hídfőt is és a hidat kezdi lerontani; mit azonban végrehajtani ideje nem lévén, az utczákon újra makacsúl megkezdi a szurony viadalt. De hasztalan: vitézeink rohama ellentállhatatlan. Az ellenség tehát a Zagyva folyam felé hátrál; egy részök, a horvát zászlóalj, a vízbe nyomatik, hol sokan elvesznek; más részök Abony felé kisérti meg a menekülést, de észrevévén, hogy seregünk balszárnya a várost félkörben körülfogta, s így ezen út is el van zárva, a Zagyva partján Rékas felé rendetlen futásnak ered. Damjanics ezalatt, ki bekeríteni s egészen elfogni szándékozott az ellenséget, átüzen a Tiszán Vécseyhez, ki seregével eddig tétlenül állott a balparton, jőne azonnal át huszárszázadaival s állaná el a rékasi útat, mely egyetlen hátrálási vonala maradt fenn az ellenségnek. Ha Vécsey e munkálatot gyorsan végrehajt] ellenséges seregnek csak fegyverletétel, vagy felkonczoltatás közt marad választása. Vécsey azonban néhány nappal idősb tábornok lévén Damjanicsnál, ennek üzenetét, mi csak felszólítás volt összehangzó munkálatra, parancsnak vévén, nehezteléssel fogadta s nem teljesítette, és Damjanics ismételt sőt harmadszori felszólítására sem mozdulván ki tétlen állásából, a győzedelmet legszebb eredmé-