Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben - 2. kötet (1871)

Ötödik könyv: Az ország védelme Debreczenből

274 ötödik könyv. Az ország védelme Debrerzenből. 1849. Jan. ügyekezett meggátolni; de eló'hadunk ennek daczára is átnyomúlt a hidon. Mihelyt pedig az első csapatok a városba jutottak, a lakosság is azonnal előszedte eldugott fegyvereit s a padlásokról kezdett lövöldözni az ellenségre; mások kaszákkal s vasvillákkal fegyverkezve csatlakoztak a városba vergődő hadainkhoz. A császáriak körülkerítéstől tartván, a várost sietve hagyták oda s a vasút mellett, az Abony felé nyúló térségen, álltak csatarendbe; de mintegy másfél órai tüzelés után Abony felé hátrálának, néhány halottat hagyván a csatatéren. Vesztesége kétség kivül tetemesb leend vala, ha Kazinczyt a meglágyult időben fölengedett talaj nem késlelteti Abony elfoglalásában, s az ellenség hátráló vonalának elmetszésében. Seregeinknek e támadó munkálata, bár magában véve csekély fontosságú vala, nagy mozgalmat okozott Budapesten. Windischgratz, mintha csak most tudta volna meg, hogy e tájon is létezik magyar had, a fővárosban veszteglett seregét rögtön Abony felé indította; más részről Jellasicsot, ki Kecskemét táján létezett, visszahívta, s a Schlick támogatására küldött Schultzig tábornokot is figyelmezteté a veszélyre. Perczel nem sokáig veszteglett Szolnokon s Abonyban sem találván ellenséget, január 25-kén Czeglédig nyomult előre s Ottingert, ki ott, három gyalog-zászlóaljjal megerősödvén, ellentállott, két órai ágyúzás által visszavonulásra kényszerítette s huszárai által Irsáig űzette. A Hunyady- és Lehel-huszárok e csatában jól állták ki első tűzpróbájokat; a csata eldöntésére azonban, mint Szolnoknál úgy itt is, kivált a derék Würtemberg-huszárok tettek legtöbbet. Windischgratz a czeglédi csata elvesztének hírére, két zászlóaljon kivül valamennyi még Pesten maradt hadait Ottinger segedelmére küldé; maga pedig, miután a Duna jobb partjára hurczolódást rendelt, Üllőre sietett. Itt hallá aztán, hogy Perczel nemcsak Czeglédet, hanem a Tiszán átkelvén, Szolnokot is megint odahagyta; minek következtében egy erős dandárt Szolnokra, egy gyönge csapatot pedig Poroszlóra küldvén, ismét visszatért a fővárosba.