Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben - 2. kötet (1871)

Ötödik könyv: Az ország védelme Debreczenből

272 Ötödik könyv. Az ország védelme Debreczenböl. 1849. jan. mattak. Schlick utóbb még egy harmadik kisérletet is téte­tett e magaslatok elfoglalására; de vitézeink ekkor szurony­szegezve űzték le elleneiket a völgybe. E stikeretlen erőködé­sök után Schlick, ki a köd miatt nem láthatá, hogy mindössze is csak egy dandárral van dolga, bennünket a valónál erő­sebbnek tartva, Mádra, onnan Tályára vonult vissza. Más nap Schlick a Kisfalud ellenében álló osztálynak is parancsot külde, hogy Mádon keresztül hozzá csatlakozzék. Schultz, a folyton tartó ködben az ellenség erejét mindjárt meg nem ítélhetvén, annak közeledésére Keresztúr felé húzó­dott; majd azonban meggyőződvén, hogy ennyi erőnek meg­felelhet, támadásra vezette dandárát, s az ellenséget Mádra, onnan Tályára kergette. Veszteségünk a két nap alatt körül­belül 100 halottból és sebesültből állott. Az elsők közt volt Kálnoky kapitány, a 43-dik zászlóalj parancsnoka. Schlick a két napi csatában mintegy 150 embert, köztök 9 tisztet, veszt­vén, Boldog-Váralja felé húzódott, ott várandó be a Pestről segélyére küldött Schultzig megérkeztét. Klapka győzött. De, bár győzedelme lelkesedésre han­golta seregét, értesülvén, hogy a Schlick segedelmére jövő Schultzig jan. 25-kén már Miskolczra érkezett, nem akarta koczkáztatni nyert előnyeit, s 30-kán a Tisza balpartjára tette át táborát, egyedül a Tiszavonal védelmére szorítkozandó. Az átkelés után egy tüzér tiszt, bár parancs nélkül, a hidat is felégette. Vezérünk számítása helyesnek bizonyúlt be. Schlick ja­nuár 31-kén, 5000 fegyveressel megszaporodva, ismét Tokaj előtt állott. Seregünk dereka ekkor Tokajjal szemközt Raka­maznál volt felállítva, s jobb szárnya Szabolcsig és Balsáig, bal szárnya Nagyfaluig és Eszlárig terjeszkedett. Komolyabb ütközetre azonban most nem került a dolog. A híd le lévén égve, az ellenség néhány századot a jégen küldött át, melyek azonban a 34-dik és 43-dik zászlóaljainktól a jégen vissza, Tokaj szélső házsoráig tízettek. Schlick ezután, azért-e mivel a jeget már nem találta elég erősnek egész hadának átszálli-

Next

/
Oldalképek
Tartalom