Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben - 2. kötet (1871)

Ötödik könyv: Az ország védelme Debreczenből

Második fejezőt. Hadi működések a f5város elveszte után. 259 tói pénzt s egy levelet hozott, melyben ez őt a váczi nyilatkoz- 1849. Jan. vány veszélyes ösvényétől barátságosan óva inté. A futár egy­szersmind a hadügyminisztériumtól is hozott rendeletet, mely által odautasíttatik, hogy a bányavárosokból Kassa felé, Schlick háta mögé forduljon, ki, miután seregünket Kassánál másod­szor is megverte, jelenleg Tokaj felé, Klapka hadteste ellen készül működni. Görgeynek lehetetlen volt be nem látnia a fontosságot, melylyel a tiszavonal biztossága bir a nemzeti harcz folytatha­tására s az előnyt, mely ügyünkre háramlik, ha Schlick, két tűz közé fogatván, megveretik, s a felvidék minden ellenségtől megtisztíttatik. De ő, még folyton azon daczos lélekhangulat­ban, melyből váczi nyilatkozványa származott, daczára mind amaz érveknek s ellenére annak is, hogy nyilatkozványában a hadügyminiszter iránt engedelmességet igért, a rendeletet nem vette figyelembe; hanem megmaradt határozatánál, hogy hu­zamosabban a bányavárosokban időzik, s hadtestének négy osztályát azonnal téli szállásokra osztotta fel. Aulich osztályá­nak Körmöczöt, Perket és Sz.-Keresztet; Kmety ezredesének Beszterczebányát s vidékét; Pillérének Szalatnyát és Zólyo­mot; Guyon ezredesének végre Selmeczet és Zsarnóczot ren­delte állomásul. Egyszersmind a hadtest tanyáira vezető szo­rosokat eltorlaszoltatá. Az okok, melyekkel ezen engedetlenségét elpalástolni igyekezett, — hogy seregét téli ruházattal jobban el kell lát­nia, hogy a bányavárosok ezenfelül is sok hasznos felszerelési anyagot nyújtanak, hogy ezek kerületében nagy sikerrel újon­czozhat, — nem voltak ugyan alaptalanok; de engedetlensé­gének főoka bizonyosan még sem ezekben, hanem folyton' boszús, csökönös indulatában s abban feküdt, hogy Kossuth befolyási körétől, ameddig csak átalában lehete, távol maradni igyekezett. A körülmények hatalma azonban rövid időn kijátszá szándékait. Galicziából a jablonkai szoroson a hónap elején egy újabb császári hadosztály is tört be Götz tábornok alatt, 17*

Next

/
Oldalképek
Tartalom