Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben - 2. kötet (1871)
Ötödik könyv: Az ország védelme Debreczenből
228 Ötödik könyv. Az ország védelme Debreczenbó'l. 1849• Ja"- Január 8-kán végre mintegy másfél száz képviselő mégis Kossuth a összegyűlt Debreczenben; s előleges tanácskozmány után a csüggedést 0,7 t t , bizalommá testület más nap nyilvános ülést tartott, a reformált vallásúak változtatja. fgjsk0iájának tágas teremét rögtönözvén ülései helyéül. Kossuth aggálya csak addig tartott, míg valahára ismét a szószéken találhatá magát. A képviselőknek közepette, a szószéken ismét elemébe jutott és szónoklata varázsával hamar eloszlatta a bizalmatlanságot, mely az utóbbi napokban ellene emelkedett; sőt még a csüggedő kedélyeket is sikerűit némileg felbátorítania. Szónoklatának hatalma, melylyel az ügyek állapotát s a kormánynak a vész elhárítására tett intézkedéseit, Bemnek, az Erdélybe küldött hadvezérnek, első szerencsés működéseit, a haza védelmére kész tiszavidéki magyar népnek lelkesedését s elszántságát ábrázolá, az elcsüggedt lelkeket újabb reményekre ébresztette. A nemzeti szabadságharcznak egy korszakában sem tanúsított Kossuth annyi lelki erőt s erkölcsi bátorságot, mint a legfenyegetőbb veszély és majdnem közönséges elcsüggedés ezen korszakában. Személyének fontossága a haza ügyére nézve soha sem volt oly nagy, mint e korban. Ha ő ekkor a nagy tömeggel együtt elcsügged, s lemond népvezéri szerepéről, pár hét alatt kétségtelenül egy képviselő sincs többé Debreczenben, a seregek feloszlanak, vagy capitulálnak és vége szakad a nemzeti önvédelem harczának. Ha valaha, most bizonyára ő volt az, ki szilárdsága, elhatározottsága által visszaadta a nemzetnek pillanatnyira elvesztett önbizalmát, ki a szétágazó véleményeknek irányt szabott, a képviselő testületet együttmaradásra s egyetértésre birta, a seregeket elszántságra lelkesítette a haza jogainak védelmében. A haza sorsa személyeével azonos lévén, — mert ha mindnyájan remélhetének is kegyelmet a győzedelmes ellenségtől, az ő számára nem volt helye a bocsánatnak, reá már ki volt mondva a lázadás bűnsúlya, — a veszély csak erélyét, a közönséges elcsüggedés csak munkásságát kettőztette.
